Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női Eb: hiába a spanyol mezőnyfölény, Németország nyerte a csoportrangadót – eredmények

Dánia javítani tudott a németek ellen elszenvedett csúfos vereség után, Németország pedig Spanyolországnál is jobbnak bizonyult.

(Photo by John Walton/PA Images via Getty Images)

Dánia végig fölényben játszott Finnország ellen, ami a 72. percben góllá is érett, Harder vette be a finnek kapuját (1-0). Finnország ezután próbált egyenlíteni, de ez nem sikerült, így Dánia életben tartotta továbbjutási reményeit.

Dánia – Finnország 1-0 (0-0)
Gólszerző: Harder (72.), ill.

Németország már a 3. percben vezetést szerzett Spanyolország ellen, Buhl volt eredményes korán (1-0). Ezután a spanyolok sokat birtokolták a labdát, de ez a fölény meddőnek bizonyult, sőt a 37. percben Popp megduplázta a németek előnyét (2-0). Ezután tovább nőtt a spanyolok fölénye a mezőnyben, de továbbra sem tudtak igazi helyzeteket kialakítani. A németek jól védekeztek, így már biztos csoportelsőként várhatják a folytatást.

Németország – Spanyolország 2-0 (2-0)
Gólszerzők:
Buhl (3.), Popp (37.), ill. 

A B-csoport jelenlegi állása:

(A tabellát köszönjük az eredmenyek.com-nak!)