Ekl-selejtező: Kodro duplázott, magabiztos győzelmet aratott a Mol Fehérvár!

Hátrányból fordítva aratott végül magabiztos győzelmet hazai környezetben az Ekl-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén a Mol Fehérvár a Gabala ellen. 

A mérkőzést jobban kezdte a Fehérvár, ám a vezetést a Gabala szerezte meg. A 16. percben Muradov beadását Rus próbálta blokkolni, de nem sikerült neki, így a labda Raphael Alemao elé került, aki nem hibázott és előnybe juttatta csapatát. Kimondottan sokat nem kellett várni a Vidi egyenlítésére, a 30. minutumban Loic Nego passzát követően Kodro fordult a kapu irányába a védők gyűrűjében és a jobb alsóba lőtt. Az első játékrész ráadásában közel állt már a fordításhoz a Fehérvár, ám Rus fejese a kapufán csattant, majd az ismétlést könnyen hárította a Gabala kapusa. 

A fordulás után a 66. percben már nem hibázott Rus Adrián, a Vidi hátvédje Dárdai szögletét követően bólintott a hálóba. A 74. minutumban Kodro megszerezte második gólját is, a bosnyák csatár Dárdai beadását mellre vette, majd megcsinált egy cselt és úgy lőtt a kapuba. A pontot az i-re a csereként beállt Budu Zivzivadze tette fel, a grúz támadó a 90. percben állította be a végeredményt.

Ekl-selejtező, 2. forduló (első mérkőzés)
Mol Fehérvár FC – Gabala FK 4-1 (1-1)
Helyszín
: MOL Aréna Sóstó (Székesfehérvár); Vezette: Kaspar Sjöberg (svéd)
Gólszerzők: Kodro (30., 74.), Rus (66.), Zivzivadze (90.) ill. Raphael Alemao (16.)
Sárga lapok: Petrjak (60.) ill. Isayev (45.), Musayev (69.), Safarov (88.) 

Kiállítás: – ill. Musavey (86.)

Mol Fehérvár: Kovács – Rus, Serafimov, Shabanov – Nego, Pinto (Lednev 64.), Fiola, Heister – Dárdai (Bamgboye 78.), Petrjak (Zivzivadze 64.) – Kodro (Makarenko 78.). Vezetőedző: Michael Boris

Gabala FK: Agayev – Qyrtymov (Ahmadov 40.), Musavey, Ruan Renato, Isayev – Abu Akel, Alimi – Mammadov (Hani 72.) – Muradov (Safarov 88.), Felipe Silva (Isgandarov 80.), Raphael Alemao. Vezetőedző: Elmar Bakshiev