Veterán klasszisa duplájával nyert Ecuador, és második a címvédő mögött…
Harry Kane és egy újonc góljával nyertek az angolok…
Korábban bundabotrányban volt érintett…
Gasperini nagyon elégedett vele!
A Bournemouth elleni kupameccsen állítatta ki magát!
A legendás angol szakember 1975-1993-ig irányította az együttest…
Az angol klub 60 millió eurót adna érte…
Nem tudta beverekedni magát az angol klub kezdőjébe…
Az angol gigásznál kevés játéklehetőséget kap…
Nem jöttek be Szélesi Zoltán változtatásai San Pedro del Pinatarban..
Egészen elképesztő nyarat tudhat maga mögött már most is az FC Barcelona, amely ügyesen lavírozgatva, dicséretes, ahogyan az anyagi helyzete ellenére új játékosokat igazolt (…)
(…) Például azt a Robert Lewandowskit, aki végre a csapattal lehet, ám a lengyel klasszis mezeivel máris adódott nem is kis probléma.
Kiderült ugyanis, hogy a Barca hivatalos ajándékboltjában fel kellett függeszteni a Lewandowski féliratú dresszek árusítását, ugyanis a ‘shop’ nemes egyszerűséggel kifogyott a ‘w’ betűből!
A rossz nyelvek szerint senki nem volt felkészülve Lewandowski érkezésére, még a hivatalos ajándékboltban sem, így a drukkerek legnagyobb bánatára egyelőre nem elérhetően a Lewa-mezek.
Veterán klasszisa duplájával nyert Ecuador, és második a címvédő mögött…
Harry Kane és egy újonc góljával nyertek az angolok…
Korábban bundabotrányban volt érintett…
Gasperini nagyon elégedett vele!
A Bournemouth elleni kupameccsen állítatta ki magát!
A legendás angol szakember 1975-1993-ig irányította az együttest…
Az angol klub 60 millió eurót adna érte…
Nem tudta beverekedni magát az angol klub kezdőjébe…
Az angol gigásznál kevés játéklehetőséget kap…
Nem jöttek be Szélesi Zoltán változtatásai San Pedro del Pinatarban..
Sok tehetséges leendő játékvezető jelentkezett…
Fiatal játékossal erősítene nyáron a manchesteri együttes…
Hosszú távú szerződést kötöttek vele…
Egyre nagyobb az érdeklődés a játékos iránt…
Képtelenek voltak meglepetést okozni…
A csapatkapitány elmondta, mi vezetett a törökök elleni vereséghez…
Tovább folytatódott Paraguay felzárkózása…
A szövetségi kapitány még bízik a párharc megnyerésében…
Skócia idegenben győzte le Görögországot…
Portugália kikapott Dániától, Németország hátrányból fordítva győzte le Olaszországot…
A csoportorvos halála miatt nem játszották le az Osasuna elleni mérkőzést…
Az ázsiai zónában kelt el az első kiadó hely…
Véget ért számára az idény…