A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Az argentin bajnokság (Liga Profesional) legutóbbi játéknapján botrányos körülmények közt ért véget egy kiesési rangadó…
Az argentin bajnokság legutóbbi játéknapján a Barracas Central csapata úgy győzött 2-1-re a Patronato ellen, hogy az egész mérkőzés alatt a videóbíró a hazai gárdának kedvezett. A kiesőjelölt vendégektől két gólt vett el utólag a játékvezető, valamint egy kiállítással és egy büntetővel is sújtotta őket.
A mérkőzés lefújását követően a vesztes paranáiak játékosai rátamadtak Jorge Baliño játékvezetőre, majd összecsaptak a pályára érkező rohamrendőrökkel is. Az eset után négy labdarúgót őrizetbe vettek, akik letartóztatásban töltötték az éjszakát.
Az aktuális idényben korántsem ez volt az első alkalom, amikor a videóbíró kedvezett volna a Barracas Central csapatának. A TyC Sports egy külön cikket szentelt azoknak a véleményes ítéleteknek, melyet a csapat javára fújtak be. Ennek ellenére az együttes az első tíz forduló alatt 12 pontot szerezve csupán a huszadik helyet foglalja el az argentin élvonal 28 csapatos mezőnyben.
Az ezúttal póruljárt Patronato ugyan pillanatnyilag 14 pontjával a 12. helyezést birtokolja, de a szabályok értelmében az idény végi kiesésről az utolsó három naptári esztendő két-két kiírásában elért átlagpontok döntenek, melyek alapján az utolsó, kieső helyen állnak a bajnokságban.
🇦🇷Patronato players in Argentina’s top flight fighting with riot police after two controversial VAR calls gave Barracas Central a 2-1 win.
Barracas Central are owned by the Argentine FA president’s son.pic.twitter.com/sJRCOVovcA
— Sam Street (@samstreetwrites) July 27, 2022
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…