Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Serie A-ban köthet ki a Spurs létszámfeletti középpályása – sajtóhír

Egybehangzó olasz lapértesülések szerint a Napoli csapata komolyan meg akarja szerezni a Tottenham eladásra kínált középpályását…

(Photo by Visionhaus/Getty Images)

A Corriere dello Sport riportja értelmében a Napoli együttese fontolóra vette a Tottenham létszámfeletti középpályása, Giovani Lo Celso megvásárlását, miután a tavalyi kölcsön után a Villarreal nem tudott megállapodni a londoniakkal a véglegesítéséről.

A 26 esztendős középpályás a 2019-es megszerzése óta 84 találkozón játszott januárig a Spurs színeiben, ezalatt nyolc találatot szerzett. Az elmúlt szezon második felét a BL-elődöntős “sárga tengeralattjáró” színeiben töltötte, ahol 16 bajnokin és összesen 22 tétmérkőzésen szerepelhetett, jó teljesítményére azonban nem tartanak igényt a további szolgálataira. Lo Celso azelőtt Real Betis színeiben már játszott Spanyolországban, tőlük először kölcsönben, majd végleg került az angol klubhoz. Pályafutása korábbi szakaszában a Paris Saint-Germain alkalmazásában is megfordult, míg hazájában a patinás Rosário Central együttesében nevelkedett.

Lo Celso tagja volt az elmúlt nyáron a Copa Américát megnyerő argentin válogatottnak, 2017 óta összesen 39 pályára lépést vállalt hazája nemzeti csapatában.