Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Több csapat is érdeklődik Belotti iránt, a csatár Spanyolországba menne – sajtóhír

Spanyol sajtóértesülések szerint a szerződése lejártával a Torinóból távozó Andrea Belotti után nagy az érdeklődés, ám ő Spanyolország felé venné az irányt.

(Photo by Silvia Lore/Getty Images)

A spanyol Revelo értesülései szerint Andrea Belotti után több klub is érdeklődik, miután lejárt a szerződése a Torinóval, így pedig ingyen igazolhatóvá vált.

Korábban volt arról szó, hogy a hererákkal küzdő Sebastien Haller helyére szemelte ki a Borussia Dortmund, ám most az MLS-ben szereplő Toronto is bejelentkezett a játékosért.

Belotti azonban a Valenciától is kapott egy ajánlatot, és ez az, amit a játékos el szeretne fogadni, azonban ahhoz, hogy leigazolják az olasz játékost, előbb el kell adniuk Maxi Gómezt, aki jelenleg a Club Brugge felé tart.

A 28 éves olasz csatár 2015-ben csatlakozott a Torinóhoz a Palermo csapatától 8,4 millió euróért. Az elmúlt hét évben minden sorozatot figyelembe véve 251 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken összesen 113 gólt és 28 gólpasszt jegyzett.