A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
A Német Kupa 1. fordulójával indult el a 2022/2023-as szezon Németországban és rögtön hatalmas meglepetésre egy kupagyőzelemre hajtó máris búcsúzni kényszerült.
(Photo by Christian Kaspar-Bartke/Getty Images)
A Bayer Leverkusen a harmadosztályú Elversberg vendége volt, azonban a kis csapat játékosai cseppet sem ijedtek meg, sőt rögtön a 2. percben megszerezték a vezetést. Majd egy egészen elképesztő adok-kapokba mentek bele a csapatok, melynek a végeredménye képen az Elversberg játékosai 3-2-es vezetéssel mehetettek szünetre.
A mérkőzés hajrájában újabb gólt szereztek és két gólos előnyt építettek ki, így Schick 89. percben szerzett gólja csak szépségtapasz volt.
Így a Bayer Leverkusen nagyon hamar kiszállt a kupáért folytatott harcból. Ez az Elversberg történetének legnagyobb győzelme, amely még a német harmadosztálynál magasabb szinten sosem játszott.
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…
Az angol, a spanyol, a német és az olasz élvonalban is komoly rangadót rendeznek…
A keleti konferencia-döntő hosszabbításban dőlt el…
A nagy csapatok sztárigazolásait sem kímélték…
A Ligakupa után a bajnokságban is, megérdemelten…
Sorozatban másodszor gyűjtötte be a három pontot Pioli csapata!