Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatérhet a Bundesligába a Dortmund korábbi középpályása! – sajtóhír

A portugál A Bola információi alapján két német élvonalbeli együttes is érdeklődik a portugál bajnokságban (Liga Portugal Bwin) szereplő Benficát erősítő Julian Weigl játékjoga iránt…

(Photo by Quality Sport Images/Getty Images)

A portugál napilap úgy tudja, a Borussia Mönchengladbach illetve az Eintracht Frankfurt is szívesen soraiban tudná a Benficában futballozó Julian Weiglt. A lisszaboni gárda hajlandó lenne megválni tőle, azonban 20 millió euró alatt nem engednék el. Weigl számára minden bizonnyal a Frankfurt vonzóbb lenne, mivel a csapat ott lesz a Bajnokok Ligája csoportkörében, miután megnyerte az Európa-ligát. 

Julian Weigl 2020 januárjában igazolt át a Benficához a Borussia Dortmundtól. A tapasztalt védekező középpályás kétségtelenül a neves portugál együttes egyik meghatározó alakja. A német játékos ez idáig minden frontot egybe véve 111 mérkőzésen húzhatta fel magára a Benfica szerelését, ezeken 5 gólig jutott. Weigl a BVB színeiben 116 Bundesliga találkozón lépett pályára egyébként 2015 és 2019 között.