Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl-selejtező: a Viborg mentette meg a napot az Európa-konferencialigában

Három mérkőzésből kettőn szinte már unalomig kiegyensúlyozott játékot mutattak a felek…

(Photo by Jan Christensen / FrontzoneSport via Getty Images)

Hazai pályán, Lettországban fogadta a Riga a Gil Vicente együttesét, ahol a portugálok ugyan esélyesebbként léptek a pályára, mégsem tudták hozni a papírformát így ráhagyva a visszavágóra a továbbjutás kérdését.

Riga – Gil Vicente 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Aurelio(18.) ill. Boselli (63.)
Kiállítás: – ill. –

A dán székhelyű klub, a Viborg viszont úgy játszott mint egy megvadult kiborg. Az első félidőben ugyan csak egy góllal köszönt be a Torshavn együttesének, a második etapban azonban Leemans és Ndione is betalált, így hamar, az 52. percben lezárva a mérkőzést. Visszavágó a Feröer-Szigeteken.

Viborg – B36 Torshavn 3-0 (0-0)
Gólszerzők: Jensen (21.) Leemans (48.) Ndione (52.) ill. –
Kiállítás: – ill. –

A Wolfsberger a máltai Grzirát fogadta, azonban míg a Wolfsberger úgy játszott mint egy olcsó utángyártott Wolfsburg, addig a Gzira még ezt a szintet is alig tudta tartani, így a felek egy kifejezetten csalódást keltő gólnélküli döntetlent játszottak egymással.

Wolfsberger – Gzira 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –
Kiállítás: – ill. –