Immár 5 éve annak, hogy egy egész világ döbbent meg, amikor az FC Barcelona brazil csillaga úgy döntött, hogy Párizsban folytatja a karrierjét és kilépve Lionel Messi árnyékából a Paris Saint-Germain együtteséhez ír alá. Az átigazolás alapjaiban döntötte meg a játékospiac szokásait, hiszen Neymar rekordot jelentő 222 milliós vételárát ugyan azóta sem döntötte meg senki a mai napig sem, azonban ezt követően jócskán megugortak a 100 millió euró feletti transzferek, amelyek hol igen jól (Kylian Mbappe), hol pedig kevésbé jól sikerültek. (Eden Hazard, Philippe Coutinho). Neymar ugyan 2017 óta egyszer sem nyert Bajnokok Ligáját új csapatával, azonban így is közelebb került a trófea eléréséhez, mint az FC Barcelona együttese, hiszen a 2020-as szezon folyamán egészen a döntőig meneteltek, ahol a Bayern München mindössze egy góllal tudta legyőzni őket az összecsapáson, míg az FC Barcelona azóta is önmaga árnyékaként teljesít a kiírásban, megannyi csalódást keltő mérkőzéssel a hátuk mögött…
It’s exactly five years since Neymar joined PSG in the most expensive transfer ever 🇫🇷 pic.twitter.com/SGxfV11xpE
— GOAL (@goal) August 3, 2022
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt