Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Libertadores-kupa: idegenben került lépéselőnybe a Flamengo a Corinthians ellen – KÖRKÉP

Keddtől csütörtökig rendezték meg a Libertadores-kupa 2022-es kiírásában a negyedddöntők első mérkőzéseit, melyek meglehetősen eseménydúsan teltek…

(Photo by Ricardo Moreira/Getty Images)

A Libertadores-kupa legjobb nyolc csapata közé a sorozat történetében először kizárólag brazil és argentin csapatok jutottak be. Öt brazil és három argentin csapat közt előbbiek közt két, utóbbiak esetében egy házi párharcot bonyolítanak le a negyeddöntők közt.

A tavalyi döntős és 2019-es győztes Flamengo esélyeshez méltóan, 2-0-s győzelmet aratott az első mérkőzésen a Corinthians vendégeként, miközben az uruguayi Giorgian De Arrascaeta egy nagyszerű találattal képviseltette magát. A rióiak így magabiztos előnyből várhatják a hazai visszavágót.

A másik két brazil csapat egymás elleni csatározásának első felvonása 2-2-es döntetlennel ért véget, miután a kétszeres címvédő Palmeiras kétgólos hátrányból egyenlített ki az Atlético Mineiro otthonában. Az országos bajnok Hulk büntetőből szerzett találatával és egy öngóllal került 2-0-s lépéselőnybe a második félidő elejére, azonban a Sao Pauló-iak ki tudtak egyenlíteni, így egállal fordulhatnak a felek a második összecsapásra.

Az argentinok házimeccsén a Vélez Sarsfield egy óriási mérkőzésen múlta felül 3-2-re a Talleres Córdoba együttesét. A Fortín már kétgólos előnyben is volt Lucas Janson két tökéletes fejesgóljának köszönhetően, de a vendégek ki tudtak egyenlíteni, miután a 87. percben amikor Rodrigo Garro bombagólt ragasztott az ellenfél hálójába. A kétgólos előny elvesztegetése ellenére a Vélez mégis diadalmaskodni tudott, mivel a 90. percben a 18 éves Julián Fernández bevitte a győztes találatot, így ők kezdhetik jobb helyzetből a visszavágót.

Az Athletico Paranaense és az Estudiantes La Plata összecsapása a hazaiak jelentős mezőnyfölénye ellenére gól nélküli döntetlennel zárult. Fernandinhóék végig meddő mezőnyfölényben játszottak, a nagyobb helyzetek a Pincha előtt adódtak, azonban a döntés a jövő heti, La Plata-i visszavágóra maradt.

Libertadores-kupa, a negyeddöntők első mérkőzéseinek eredményei:

Corinthians (brazil) – Flamengo (brazil) 0-2 (0-1)
Gólszerzők:ill. De Arrascaeta (37.), Barbosa (51.)

Atlético Mineiro (brazil) – Palmeiras (brazil) 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Hulk (45+1. – büntetőből), Murilo Cerqueira (47. – öngól), ill. Murilo Cerqueira (59.), Danilo (90+2.)

Vélez Sarsfield (argentin) – Talleres Córdoba (argentin) 3-2 (1-0)
Gólszerzők: Janson (5., 73.), J. Fernández (90.), ill. M. Santos (81.), Garro (87.)

Athletico Paranaense (brazil) – Estudiantes La Plata (argentin) 0-0 (0-0)
Gólszerzők:ill.

A negyeddöntők visszavágóit augusztus 9-11-ig, míg az elődöntőket augusztus 30-tól szeptember 1-ig és szeptember 6-8-ig bonyolítják le.

A Libertadores-kupa fináléját 2022. október 29-én rendezik az ecuadori Guayaquilben található Estadio Monumental Isidro Romero Carbóban.

További dél-amerkai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!