Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatért Dél-Amerikába a City argentin tehetsége – HIVATALOS

Az évek óta a Manchester City kötelékében szereplő argentin támadó Spanyolország után ismét a saját kontinsén bizonyíthat…

(Photo by Alex Caparros/Getty Images)

A brazil Sao Paulo FC csapata megerősítette, hogy a következő egy évre kölcsönvette Nahuel Bustos játékjogát a Manchester City-től, aki az elmúlt két szezont a spanyol másodosztályból tavaly feljutó Girona alkalmazásában töltötte.

A 24 éves támadó 2016 és 2020 között a Talleres Córdoba együttesét szolgálta. Bustos nevelőegyesületében 38 mérkőzésen 15 gólt szerzett a profik közt, melyből kilencet a Liga Profesional 2020-as kiírásában szorgoskodott össze. Menet közben egy rövid ideig kölcsönben Mexikóban szerepelt a Pachuca csapatában, majd két évvel ezelőtt került a Manchester City kötekébe. Onnan a City Group csoporthoz tartozó Gironához irányították kölcsönben, melyben ez idő alatt 82 találkozó leforgása alatt 15 találatig jutott. Ebből 11 góllal a tavalyi szezonban segítette a katalánok élvonalbeli feljutását.

Bustos az elmúlt években gyakori szereplője volt a különböző argentin korosztályos válogatottak edzőtáborainak, de egyetlen hivatalos mérkőzésen sem lépett pályára, mint ahogyan eddig a felnőtt nemzeti csapatba sem hívták még meg.