A holland bajnokságban (Eredivisie) szereplő PSV Eindhoven együttese hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződést hosszabbított kulcsemberével, Ibrahim Sangaréval.
(Photo by Plumb Images/Leicester City FC via Getty Images)
Több topcsapattal is hírbe hozták a PSV Eindhoven kiválóságát, Ibrahim Sangarét. A nemzetközi lapok szerint olyan sztáralakulatok szerették volna a soraikban tudni Sangarét, mint a Chelsea, a Manchester United vagy a Liverpool. Az eindhoveni gárda azonban a mai nap folyamán igazi örömhírként jelentette be, hogy sikerült megállapodniuk az elefántcsontparti középpályással a közös folytatást illetően, és Sangaré egészen 2027 nyaráig szóló megállapodást írt alá. A hivatalos bejelentés után az alábbiakat mondta a középpályás:
Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megállapodnunk. Az első pillanattól kezdve nagyon jól érzem itt magam. Öröm volt megtapasztalni, hogy az első naptól kezdve milyen kedvesen fogadtak és bántak velem az emberek. Szeretnék az új menedzsernek is bizonyítani, hogy nagy hasznára tudok lenni a csapatnak.
Sangaré 2020 szeptemberében szerződött a PSV-hez a Toulouse gárdájától 7 millió euró ellenében. A holland klub színeiben azóta 89 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 5 gólt és 6 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 24 millió euróra taksálja a transfermarkt.
IBRAHIM SANGARÉ, ours until 2027 🔥
— PSV (@PSV) August 7, 2022
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt