Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Süper Lig: nem bírt az újonccal a Fenerbahce a rajton – videóval

A török bajnokság (Süper Lig) első fordulójában két isztambuli gigász győzni tudott, a Fenerbahce hétfő este a frissen feljutó Ümraniyespor ellen lépett pályára…

A tavalyi második helyezett Fenerbahce jókora meglepetésre csak 3-3-as döntetlent játszott az újonc Ümraniyespor ellen. A vendégek már az első percben jelezték, hogy nem feltartott kezekkel érkeztek az Ülker Stadionba, és Avounou kiugrásánál Bayindirnek bravúrral kellett védenie. Az első húsz perc végén egy kezezés miatt büntetőhöz jutottak a hazaiak, melyet Enner Valencia biztos lábbal értékesített. Mindössze tíz percig örülhettek, ugyanis az Ümraniyespor egy szöglet után a horvát hátvéd, Tomislav Glumac fejesével egyenlített. A Fener fölényben játszott, lendületes támadásokat vezetett és az első félidő ráadásában ismét Enner Valencia jóvoltából ragadta magához a vezetést, aki másodjára Rossi kapu elé lőtt passzát váltotta gólra közvetlen közelről. 2-1-es előnye birtokában a Fener kicsit bealudt a meccsbe, a vendégek pedig először egy meg nem adott gólig jutottak, majd jött az igazi sokk. A második etap derekánál egy szögletből visszagurított labdát a frissen beálló Valentin Gheorghe bombázott a hosszú sarokba, majd néhány perccel később Antonio Mrsic tizenegyesből már az övéit juttatta előnyhöz. Az utolsó húsz perc már a vendéglátóknak volt sietősebb, és a véghajrában nagy nehezen ki is tudtak egyenlíteni, miután a 92. percben Mergim Berisha juttatott a hálóba egy lecsorgó labdát.

A magyar válogatott védője, Szalai Attila végig játszotta a mérkőzést a pontvesztéssel rajtoló Fener színeiben.

Fenerbahce – Ümraniyespor 3-3 (2-1)
Gólszerzők: E. Valencia (19., 45+2. – az elsőt büntetőből), M. Berisha (90+2.), ill. Glumac (29.), Gheorghe (68.), Mrsic (73. – büntetőből)

 

A Fenerbahce pontvesztése mellett a Besiktas hazai pályán, a Galatasaray idegenben gyűjtötte be a három pontot, míg 4-0-s győzelmével a 2019-2020-as bajnok Istanbul Basaksehir állt a török tabella élére. A címvédő Trabzonspor ugyancsak hibátlanul rajtolt, 2-0-ra megnyerte a maga mérkőzését az Istanbulspor ellen.

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by SofaScore LiveScore