Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: elégedettek vele, hosszabbítottak a kiválósággal! – hivatalos

Az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Liverpool FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapat egyik legnagyobb reménysége, Harvey Elliott meghosszabbította a szerződését a klubbal.

(Photo by Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images)

Elliott új kontraktusa 2027 nyaráig szól a Vörösökkel, akiknek színeiben egyre több játéklehetőséghez jut.

A liverpooliak menedzsere, Jürgen Klopp így nyilatkozott a klub honlapjának az aláírást követően:

„Ennek a bejelentésnek mindenki örülhet. Számunkra ő egy különleges játékos, aki a fiatal kora ellenére óriási hatással van a teljesítményünkre. Jó lesz együtt folytatni a megkezdett utat.”

Elliott mindössze 19 esztendős, ám így is nagy hasznára lehet a Poolnak a jelenlegi szezonban. A tavalyi évben súlyos sérüléssel bajlódó futballista a középpályán és a támadóharmadban egyaránt bevethető.