Spanyol és olasz bajnoki mérkőzést is rendeznek ma este…
Jubillált a hajnali duplájával…
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
A német bajnokság (Bundesliga) 2. fordulójának nyitó mérkőzésén a Sallai Rolanddal felálló Freiburg a Borussia Dortmundot látta vendégül.
(Photo by Tom Weller/picture alliance via Getty Images)
Jó iramú, fordulatos játékot hozott a találkozó első félideje. Mindkét gárda támadó felfogásban lépett pályára, és többször is veszélyes helyzeteket tudtak kialakítani. A veszélyesebb lehetőségek inkább a hazaiak előtt adódtak, a 23. percben Sallai Roland lövése kevéssel kerülte el Kobel kapuját. A 35. minutumban aztán a vezetést is megszerezte a Streich-legénység, miután Ginter fejesét Gregoritsch továbbította szintén fejjel Kobel hálójába, 1-0! A Dortmund is több alkalommal eljutott Flekken kapujáig, de a lövéseik vagy gyengére sikeredtek, vagy az utolsó passzokba hiba csúszott, így egygólos hátránnyal vonulhattak a szünetre.
A második félidő első felében több változtatással is próbálkozott a Dortmund, de nem igazán tudtak mit kezdeni a Freiburg szervezett védekezésével. Az egyetlen veszélyt Dahoud távoli kísérlete jelentette, ami kevéssel elkerülte Flekken kapuját. A Freiburg sem tudott sok helyzetet kialakítani, egyedül Sallai 20 méterről leadott lövése okozott riadalmat, Kobel viszont védeni tudta a próbálkozást. A 77. percben aztán a semmiből egyenlíteni tudott a Dortmund. Bynoe-Gittens távolról leadott lövésénél ugyanis Flekken csúnyán mellé nyúlt, így a labda a hálójában kötött ki, 1-1! Nem sokkal később már a vezetést is megszerezték a sárga-feketék! A 84. percben ugyanis egy szép támadás végén Moukoko vette be Flekken kapuját, 1-2! A második találatot követően teljesen összeomlott a Freiburg, a 88. minutumban ezt ki is tudták használni a vendégek, miután a 3. cserejátékos, Wolf is bevette a Freiburg kapuját, 1-3! Ezt követően már nem alakult ki újabb helyzet, a Dortmund a véghajrában 3 cserejátékosa góljával megfordította a találkozót!
Freiburg – Borussia Dortmund 1–3 (1-0)
Helyszín: Europa-Park Stadion Vezette: T. Welz
Gólszerzők: Gregoritsch (35.) ill. Bynoe-Gittens (77.), Moukoko (84.), Wolf (88.)
Sárga lapok: Kyereh (86.) ill. Meunier (34.), Bellingham (60.), Schlotterbeck (67.)
Kiállítás: -ill.-
Freiburg: Flekken – Günter, Lienhart, Ginter, Sildillia – Höfler, Eggestein, Grifo (Weisshaupt 85.), Sallai, Doan (Kyereh 85.) – Gregoritsch (Petersen 74.) Vezetőedző: Christian Streich
Borussia Dortmund: Kobel – Meunier (Wolf 46.), Hummels, Schlotterbeck, Guerreiro – Dahoud (Brandt 76.), Bellingham, Reus – Hazard (Bynoe-Gittens 64.), Malen (Moukoko 70.) – Modeste Vezetőedző: Edin Terzic
A mérkőzés összefoglalója:
A 2. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Freiburg 1–3 Borussia Dortmund
Szombat:
15:30 Hertha Berlin – Frankfurt
15:30 Hoffenheim – Bochum
15:30 Leverkusen – Augsburg
15:30 RB Leipzig – Köln (Tv: Aréna 4)
15:30 Werder Bremen – Stuttgart
18:30 Schalke – Mönchengladbach (Tv: Aréna 4)
Vasárnap:
15:30 Mainz – Union Berlin (Tv: Aréna 4)
17:30 Bayern München – Wolfsburg (Tv: Aréna 4)
A bajnokság aktuális állása:
Spanyol és olasz bajnoki mérkőzést is rendeznek ma este…
Jubillált a hajnali duplájával…
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…