Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: a nyitómérkőzésen szenvedett vereséget a Sevilla – videóval

A hétvégén kezdetét veszi a spanyol labdarúgó-bajnokság is, amelynek a nyitómérkőzésén az Osasuna fogadta a Sevilla csapatát.

(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)

A szezonrajt remekül kezdődött, ugyanis már a 9. percben megszerezte a vezetést az Osasuna, a gólt Chimy Ávila szerezte. Alig két minutummal később jött is a válasz, Papu Gómez átadásából Rafa Mir tudott kiegyenlíteni, így már 11 perc alatt két gól is született. Az első félidő további részében akadtak még kisebb lehetőségek, és egy Sevilla kapufa egy Delaney lövést követően, de újabb gól már nem született, ennek következtében maradt az 1-1-es állás.

A második félidőben sokáig nem történt semmi egészen a 74. percig, akkor azonban megszerzi a vezetést ismét a pamplónai csapat, Papu Gómez szabálytalanságáért ítélt büntetőt a játékvezető, amelyet a 21 éves középpályás, Oroz Aimar értékesített a jó irányba vetődő Bono mellett. A hátralévő bő negyed órában nem tudta a hazaiak védelmét áttörni a Sevilla, így első mérkőzését a szezonban el bukták.

Osasuna – Sevilla 2-1 (1-1)
Helyszín: Estadio El Sadar (Pamplona), Játékvezető: Carlos del Cerro Grande
Gólszerzők: C. Ávila (9.), O. Aimar (74. – büntetőből) ill. R. Mir (11.)

A mérkőzés videós összefoglalója:

Az 1. forduló teljes menetrendje:
Péntek:
Osasuna – Sevilla 2-1

Szombat:
17:00 Celta Vigo – Espanyol (Tv: Spíler 2)
19:00 Valladolid – Villarreal (Tv: Spíler 2)
21:00 Barcelona – Rayo Vallecano (Tv: Spíler 2)

Vasárnap:
17:30 Cádiz – Real Sociedad (Tv: Spíler 2)
19:30 Valencia – Girona (Tv: Spíler 2)
22:00 Almeria – Real Madrid (Tv: Spíler 2)

Hétfő:
17:30 Athletic Bilbao – Mallorca (Tv: Spíler 2)
19:30 Getafe – Atlético Madrid (Tv: Spíler 2)
21:30 Real Betis – Elche (Tv: Spíler 2)

A bajnokság pillanatnyi állása:

Az állást biztosítja a SofaScore LiveScore