Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
A hetekkel ezelőtti szóbeli megállapodás ellenére a brazilok tékozló csillaga egyelőre mégsem tér haza Brazília legnépszerűbb csapatába…
(Photo by Di Yin/Getty Images)
A kínai Szuperligában szereplő Shanghai SIPG csapatában játszó Oscar a korábbi híresztelésekkel szemben mégsem tér vissza hazájába a Flamengo csapatához, melyet ő maga erősítette meg közösségi oldalán:
“Nagyra értékelem a Flamengo és a rajongók érdeklődését, de ez a hazatérésen ebben a pillanatban nem volt lehetséges. Sok szerencsét kívánok a klubnak és minden barátomnak a szezon hátralévő részében. Köszönök mindent!”
Fabrizio Romano megjegyezte, hogy a felek közt már két héttel ezelőtt megtörént a szóbeli megállapodás, azonban Oscar nem volt hajlandó aláírni a tényleges szerződést, a játékos pedig már el is távolította közösségi felületeiről a Flamengo-mezes fotóit.
Az idén még mindig csak 31 éves brazil zsugás az elmúlt öt évet a távol-keleti csapatnál töltötte. Oscar ez idő alatt 148 mérkőzésen 44 gólt szerzett, miközben 2018-ban a kínai Szuperligát, 2019-ben pedig a kínai FA-kupát nyerte meg csapatával. Azt megelőzően a tehetséges támadó középpályás 2012 és 2016 között a Chelsea labdarúgója volt, tagja volt két PL-győztes csapatnak, majd a meggazdagodáshoz vezető könnyebb utat választva elfogadta a kínaiak ajánlatát a helyi bajnokság akkori térnyerése idején.
Oscar korábban hazájában a Sao Paulo és az Internacional csapatában szerepelt, vagyis most először játszhatott volna a riói egyesület színeiben.
Az egykori nagy reménység 2011 és 2015 között 45 mérkőzésen 12-szer volt eredményes a brazil válogatottban, részt vett a 2012-es olimpián, valamint a 2013-as hazai rendezésű Konföderációs Kupán és egy évvel később a brazil világbajnokságon is.
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…