Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: már a második mérkőzésén kikapott az Atlético Madrid – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 2. fordulójában az Atlético Madrid a Villarrealt fogadta. Nem a fővárosi csapat mérkőzése volt a mai, szinte végig jobban játszottak a vendégek, és a gólokat is ők lőtték. Az Atlético már rögtön a második meccsén kikapott, míg a Villarreal két győzelemmel nyitott.

 (Photo by Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images)

Már az első félidőben jobban játszott a Villarreal az Atlético Madridnál, a hazaiaknak nagy helyzete sem volt, és szinte egyáltalán nem tudtak veszélyeztetni. A 9. percben Pino került ígéretes helyzetbe, miután átvette a labdát a tizenhatoson, de a lövése elszállt a kapu fölött. A 11. percben Lo Celso kapott egy lapos passzt közvetlenül a tizenhatos előtt és lőtt is, de Oblak reflexmozdulattal védett. A 18. percben Capoue lőtt közepes távolságból a jobb alsó sarok irányába, de a szlovén kapus ezt is hárította. A 35. percben Moreno már betalált ugyan, de a játékvezető érvénytelenítette a gólt, mivel azt kezezés előzte meg. Végül hiába ostromolta az Atlético kapuját, nem tudott betalálni a Villarreal az első játékrészben.

A második félidőben már sokkal kiegyenlítettebb volt a játék képe, és többször is veszélyeztetett az Atlético, különösen Carrasco révén, de a befejezései pontatlanok voltak, vagy épp egy csapattárs állta útját a lövéseinek. A 68. percben Griezmann próbálkozott egy távoli lövéssel, de a labda a jobb kapufa mellett suhant el. A 72. percben Cunha volt nagyon helyzetben egy beadás során, ám Rulli nagyon jól jött ki a kapujából, és még időben elhárította a veszélyt. A 73. percben viszont összejött az a Villarrealnak, ami az első félidőben nem, és megszerezték a vezetést, miután egy hatalmas védelmi hibát követően Pino talált be közelről a hálóba. A 79. percben ott lehetett volna az esély az egyenlítésre, amikor Carrasco fejelt a kapu felé egy kipattanót, azonban Rulli bravúrral védett. Nagyon hajtott a végén az Atlético olyannyira, hogy a végére az indulatok is elszabadultak, és a 96. percben még Molinát is kiállították a kavarodásban, így a hazaiak tíz emberrel fejezték be a találkozót. Végül nem az Atlético talált be, hanem a 98. percben a Villarreal, amivel beállította a végeredményt: Moreno kapott remek passzt a kapu előterében, majd belőtte a labdát a jobb alsó sarokba, amivel véget is ért a mérkőzés.

Atlético Madrid – Villarreal 0-2 (0-0)
Helyszín: Metropolitano stadion (Madrid) Vezette: Ricardo de Burgos Bengoetxea
Gólszerzők: – ill. Pino (73.), Moreno (90+8.)
Sárga lap: Joao Felix (48.), Gimenez (90+1.) ill. Parejo (90+3.), Baena (90+4.), Moreno (90+9.)
Kiállítás: Molina (90+4.) ill. –

Atlético Madrid: Oblak, Mandava, Witsel, Savic (Gimenez, 76.), Koké, Carrasco, Lemar (de Paul 62.), Llorente (Griezmann, 62.), Molina, Joao Félix (Correa, 70.), Morata (Cunha, 70.). Vezetőedző: Diego Simeone

Villarreal: Rulli, Foyth, Albiol, Torres, Pedraza, Pino (Chukwueze, 76.), Capoue (Coquelin, 69.), Parejo, Lo Celso (Baena, 69.), Jackson (Morales, 84.), Moreno. Vezetőedző: Unai Emery

A 2. forduló eddigi eredményei és további programja: 

Péntek
Espanyol 0–2 Rayo Vallecano
Sevilla 1-1 Real Valladolid

Szombat
Osasuna 2-0 Cádiz
RCD Mallorca 1-2 Real Betis
Celta Vigo 1-4 Real Madrid

Vasárnap
Athletic Bilbao 1–0 Valencia
Atlético Madrid 0–2 Villarreal
22:00 Real Sociedad – FC Barcelona (Tv: Spíler 2)

Hétfő
20:00 Elche – Almería (Tv: Spíler 2)
22:00 Girona – Getafe (Tv: Spíler 2)

A bajnokság jelenlegi állása:

Standings provided by SofaScore LiveScore