Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Brazília: eldöntetlen küzdelem a két sztárcsapat rangadóján – videóval

A brazil bajnokság (Campeonato Brasileiro) 23. fordulójának várva várt rangadóján vasárnap este a Palmeiras és a Flamengo találkozott egymással…

(Photo by Miguel Schincariol/Getty Images)

Óriási küzdelemben a listavezető Palmeiras és a feljebb vágyó Flamengo csapata 1-1-es döntetlent játszott egymással a brazil bajnokság rangadóján. A két csapat közt kilenc pont volt a különbség a Sao Pauló-iak javára, így érthető módon a riói óriásnak lett volna fontosabb a győzelem. Ennek megfelelően Dorival Júnior csapata kezdte nagyobb elánnal a mérkőzést, Weverton több nagy védést mutatott be. Az első félóra végeztével azonban már ő is tehetetlennek bizonyult, amikor Ayrton Lucas baloldali beadásából Victor Hugo fejelt védhetetlenül a hálóba. A gól érezhetően megfogta a hazaiakat, a vendégek tovább nyomtak és újabb helyzeteket dolgoztak ki, de a félidőben be kellett érniük az egygólos vezetéssel. Abel Ferreira mester a szünetben rendezni tudta a sorait, a Palmeiras jóval kezdeményezőbben lépett fel a második félidőben. A hazaiak sorra vezették a veszélyes támadásokat, igyekeztek ráerőltetni akaratukat a Flamengóra, amely az ellentámadásokra rendezkedett be. A játékrész derekánál Raphael Veiga átlövése talált utat magának Santos kapujába, így a Palmeiras kiegyenlítette a mérkőzés állását. A hátralévő játékidőben mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, különösen a hajrá alakult izgalmasan, hiszen mindkét fél megnyerhette volna a meccset, újabb találat azonban nem született. A döntetlennel a Palmeiras lehet elégedettebb, amely továbbra is tartja kilencpontos előnyét a Flamengóval szemben a mezőny élén.

A két nagy rivális október végén a Libertadores-kupa döntőjében könnyen újra találkozhat, ha mindketten sikerrel vívják meg az elődöntőt.

Palmeiras – Flamengo 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Raphael Veiga (66.), ill. Victor Hugo (30.)

 

Tizenöt fordulóval a bajnokság vége előtt a Palmeiras nyolc pont előnnyel vezeti a rangsort, mivel hétvégi győzelmével a Fluminense megelőzte városi riválisát, amely cask a harmadik. A negyedik helyen a Corinthians hátránya már tíz pont az éllovashoz képest, az ötödik helyen a Libertadores-kupa-elődöntős az Athletico Paranaense tartózkodik, míg az Internacional a hatodik helyet foglalja el. A tavalyi országos bajnok Atlético Mineiro csak a hetedik, míg a további nagyobb nevű csapatok közül a Santos a nyolcadik, a Sao Paulo a 12., a Botafogo a 14. helyen tanyázik.

A bajnokság aktuális állása