Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-sorsolás: a Bayern összekerült a Barcával, a Juventus pedig a PSG-vel

A Bajnokok Ligájának főtáblájának mezőnye kialakult szerdán a 2022/23-as idényre, a csoportkör sorsolásakor a 32 csapatot nyolc darab négyes csoportra osztják.

A csapatokat rejtő golyókat a Barcelona és a Manchester City korábbi legendája, Yaya Touré, valamint a Bayern Münchent is megjárt 2010-es Puskás-díj győztese, Hamit Altintop húzták ki, így az ő kezeiknek köszönhetően alakult ki mind a nyolc csoport.

Az első komolyabb párosítás a H jelű csoportban alakult ki, a Paris Saint-Germain és a Juventus került össze. A másik nevesebb összecsapás igazán pikánsnak ígérkezik, hiszen Robert Lewandowski rémálma beteljesült, azaz a Barcelona és a Bayern München egy csoportba került, amelyet a lengyel mindenképpen elakart kerülni a viharos távozása miatt. A C kvartettet pedig nevezhetjük halálcsoportnak is a 3. kalap kihúzását követően, ugyanis a bajorok és katalánok mellé az Intert sorsolták ki, ennek következtében egy komolyabb búcsúzója már a csoportkörben lesz a BL-nek, itt valószínűleg a Plzen kevésbé fog beleszólni a “nagyok” dolgába.

A három magyar válogatottat is a soraiban tudó RB Leipzig pedig a Real Madriddal, a Shatar Donyeck és a Celtic csapataival küzdhet majd meg a továbbjutásért. A Bajnokok Ligája és az Európa-liga tavalyi döntőinek vesztesei egy kvartettbe kerültek, ugyanis az A csoportot a Liverpool és a Rangers is alkotja, mellettük az Ajax és a Napoli fog még megvívni a legjobb 16 közé kerülésért. A Manchester Citynek sem lesz ugyanakkor egyszerű dolga, hiszen a Sevilla és a Dortmund sem lesz sétagalopp Guardioláék számára, de a dán bajnok Köbenhavn sem fogja könnyen adni magát. Az olasz bajnok AC Milan a Chelsea-t, a Salzburgot és a Dinamo Zagrebet kapta ellenfeléül, így minden esélye megvan a továbbjutásra.