LA Galaxy: Riqui Puig hatalmas első gólt lőtt az MLS-ben – VIDEÓ

Mint ismeretes, a Barcelona mindössze 23 éves saját nevelésű tehetsége, Riqui Puig most nyáron az MLS-be igazolt, az LA Galaxy csapatába. A spanyol középpályás a Toronto ellen a harmadik bajnoki mérkőzését játszotta, amelyen ráadásul be is talált, az MLS-ben először. Puig egyedül indult meg a labdával egy szép összejáték után, majd a tizenhatos előtt úgy döntött, hogy megpróbálkozik a lövéssel, ami végül a jobb felső sarokban kötött ki, a kapus tehetetlen volt. Ezzel ráadásul pontot is mentett a csapatának, ami ekkor 1-2-es hátrányban volt. Az eredmény végül a döntetlen maradt, az LA Galaxy pedig csak a 8. helyen áll a bajnokság nyugati konferenciájának tabelláján, amivel még pont lemaradnak a rájátszásról.

(Borítókép: Photo by Andrew Katsampes/ISI Photos/Getty Images).