Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: győzelemmel indított a Real Madrid a Celtic ellen, Hazard is betalált – videóval

Elkezdődött a Bajnokok Ligája a címvédő Real Madridnak is, ami a skót Celtic ellen lépett pályára Glasgow-ban. Nagyon masszívan letámadtak a skótok az elején, ami nagyon nem ízlett a királyi gárdának, de a második félidőben megtört a jég, és jöttek a spanyol gólok is. Benzema és Militao megsérült, így Hazard bizonyíthatott, a lehetőséget pedig egy góllal és egy gólpasszal hálálta meg a belga. Az F-csoport másik mérkőzésén az RB Leipzig a Sahtar Donyeck ellen lépett pályára és csúfos vereségbe futott bele a német csapat hazai pályán.

 (Photo by Andrew Milligan/PA Images via Getty Images)

Celtic – Real Madrid:

Jól kezdte a Celtic a mérkőzést, hiszen már 23 másodperc elteltével Abada került lövőhelyzetbe, de blokkoltak a vendégek, majd nem sokkal később egy újabb szögletig is eljutott a Celtic, de helyzet most nem alakult ki. A skótok kemény letámadásokra rendezkedtek be, hogy minden áron megakadályozzák, hogy a spanyol csapat meginduljon a labdával, és ez nagyon nem tetszett a Real Madridnak. A 13. percben végül jött az első igazi hazai helyzet, amikor Abada a tizenhatos vonaláról lőtt Jota keresztpasszából, de Courtois könnyedén védett. A 20. perc környékén a Celtic nagy nyomás alatt tartotta a Realt. Először Courtois-nak kellett nagyot védenie, majd McGregor labdája csattant a jobb kapufán. A 29. percben érkezett az első valamirevaló Real-helyzet, amikor Valverde lőtt 15 méterről a kapu mellé. Egy perccel később viszont le kellett cserélni Benzemát sérülés miatt, akinek a helyére Hazard jött be a kilences pozícióba. Többet birtokolta a labdát a spanyol csapat, és egészen a 40. percig eseménytelenül telt a játékrész, de ekkor Hazard akár megszerezhette volna a vezetést Carvajal passza után, de pár centivel fölé lőtt. A 43. percben Vinícius Júnior ment el a bal oldalon és már csak a kifutó Hart állt vele szemben, akiben végül elakadt a labda.

A második félidőnek is nagyobb elánnal vágott neki a Celtic, ez pedig egy 47. perces nagy hazai helyzethez vezetett, amikor Juranovic beadását Maeda nem találta el, így a kapusé lett a labda. Ezt követően viszont fokozatosan engedett le a Celtic, és az 56. percben érkezett is a Real Madrid vezető találata: Valverde fantasztikus passzal találta meg a bal oldalon érkező Viníciust, aki az ötösről kilőtte a hosszú alsót. Mindössze négy percet kellett várni a spanyolok második találatára: Hazard indult meg a labdával a felezővonaltól, majd jobbra játszott Modrichoz, aki egy csel után külsővel emelt a kapu hosszú oldalába. A második félidőben már nem volt képes olyan lendületes akciókra a Celtic mint az elsőben, minden bizonnyal elfáradtak a letámadásokban. A 77. percben ráadásul jött a harmadik Real-gól is: Carvajal laposan passzolt Hazard-hoz, aki nagyjából öt méterről lőtt a kapuba. A 86. percben mégiscsak megdolgoztatták Courtois-t a skótok, amikor Haksbanovics lőtt éles szögből, de a belga kapus védett. A 90. percben még Rodrygónak volt egy helyzete, amikor a tizenhatosról próbálkozott egy lövéssel, de nem találta el a kaput, és ezzel le is zárult a mérkőzés.

Celtic – Real Madrid 0-3 (0-0)
Helyszín: Celtic Park (Glasgow) Vezette: Sandro Schärer (svájci)
Gólszerzők: – ill. Vinícius Junior (56.), Modric (60.), Hazard (77.)
Sárga lap: Maeda (64.) ill. Mendy (10.)
Kiállítás: – ill. –

Celtic: Hart – Juranovic, Carter-Vickers, Jenz, Taylor – O’Riley (Mooy, 72.), McGregor, Hatate (Turnbull, 72.) – Abada (Maeda, 46), Jakomakisz (Furuhasi, 72.), Jota (Haksabanovics, 82.).Menedzser: Ange Postecoglou

Real Madrid: Courtois – Carvajal, Miliato (Rüdieger, a szünetben), Alaba, Mendy – Modric (Asensio, 80.), Tchouameni (Camavinga, 71.), Kroos – Valverede, Benzema (E. Hazard, 30.), Vinícius Júnior. (Rodrygo, 80.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti


RB Leipzig – Sahtar Donyeck:

Nagyon kevés helyzetet hozott az első félidő, az is inkább az RB Leipzig nevéhez fűződött, a 12. percben mégis a Sahtar Donyeck szerezte meg a vezetést, az egyetlen kaput eltaláló lövéséből: Gulácsi jött ki a kapujából a tizenhatoson kívülre, de rosszul játszotta meg a labdát, amire Sved csapott le, aki az üres kapuba lőtt. Nagyon pontatlan volt a lipcsei csapat, egy támadást is nehezen tudtak végigvinni, így gólt nem szereztek.

A második félidő már izgalmasabb volt, legalábbis a helyzeteket tekintve. Az 57. percben sikerült is kiegyenlítenie az RB Leipzignek, amikor André Silva passzolt Szoboszlaihoz a tizenhatos előterében, aki egyből Simakanhoz továbbított, ő pedig betalált a hálóba. Nem örülhettek azonban sokáig, mivel a Sahtarnál beindult a gólgyártás. Az 58. percben ismét vezettek az ukránok, ekkor Sved lövése pattant meg az egyik védőn, így Gulácsinak esélyese sem volt. Sokáig eseménytelenül telt a mérkőzés, majd a 76. percben újabb gólt szerzett a Sahtar, amikor Szoboszlai lövése után gyorsan kontráztak az ukránok, erre pedig nem értek vissza a németek, majd Mudrik lőtt középről Gulácsi mellett a kapuba. A kegyelemdöfés a 85. percben érkezett egy negyedik ukrán góllal, amikor Mudrik adta be a labdát, amire a 15 perccel ezelőtt beállt Traoré érkezett és vágta be a labdát a hálóba, ezzel pedig le is zárta a mérkőzést.

RB Leipzig – Sahtar Donyeck 4-1 (0-1)
Helyszín: Red Bull Arena (Lipcse) Vezette: João Pedro Pinheiro (portugál)
Gólszerzők: Simakan (57.) ill. Sved (16. 58.), Mudrik (76.), Traoré (85.)
Sárga lap: Simakan (61.) ill. Konoplja (50.), Trubin (60.), Mudrik (61.), Jovicevic (75.), Djurasek (90.)
Kiállítás: – ill. –

RB Leipzig: Gulácsi – Simakan, Diallo, Orbán, Halstenberg (Raum, 46.) – Laimer (Haidara, 82.), Schlager (Henrichs, 70.) – Szoboszlai, Nkunku, Werner (Forsberg, 70.) – André Silva. Vezetőedző: Domenico Tedesco

Sahtar Donyeck: Trubin – L. Taylor, Bondar, Matvijenko, Konoplja – Sztepanenko (Krivcov, 86.) – Sved (Petrjak, 62.), Bondarenko (Djurasek, 62.), Szudakov, Mudrik – Zubkov (Traoré, 70.). Vezetőedző: Igor Jovicevic

Az F-csoport jelenlegi állása:

Standings provided by SofaScore LiveScore