Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: a ManCity a hajrában fordított a Dortmund ellen, megint simán nyert a Napoli! – videóval

Káprázatos találatokkal fordította meg néhány percen belül a mérkőzés állását a Manchester City a Borussia Dortmund ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. A G-csoport másik összecsapásán gól nélküli döntetlen született a Köbenhavn és a Sevilla között, míg a Napoli az emberelőnyének is köszönhetően könnyedén elhozta a három pontot Skóciából.

(Photo by Marc Atkins/Getty Images)

A rendkívül szervezetten védekező Dortmund igencsak megnehezítette a manchesteriek dolgát az első félidőben, amely gyakorlatilag komolyan nevezhető helyzet nélkül telt el. Pep Guardiola csapata a labdabirtoklásra, míg a sárga feketék egy védőfalra alapoztak. A második játékrész tökéletesen indult a vendégek számára, akik az ifjú Jude Bellingham révén vezetéshez jutottak: az angol válogatott középpályás Marco Reus labdájára érkezett fejjel. A hazaiak a bekapott gól után hármat is cseréltek, ám a hajrában a fordítást nem a friss emberek hozták össze. A 80. percben John Stones egy távoli bombával egyenlített, majd nem sokkal később Joao Cancelo külső passzát Erling Haaland váltotta gólra szemet gyönyörködtető mozdulattal – a norvég óriás tehát győztes gólt jegyzett a volt együttese ellen. Az Égszínkékek az újabb sikerüknek köszönhetően magabiztosan vezetik a csoportjukat, őket követi a BVB.

Bajnokok Ligája, G-csoport, 2. forduló
Manchester City – Borussia Dortmund 2–1 (0-0)
Helyszín: Etihad Stadion; Játékvezető: Daniele Orsato
Gólszerzők: Stones (80.), Haaland (84.), ill. Bellingham (56.), Özcan (88.)
Sárga lap: Rodri (53.), Foden (90+4.), Guardiola (90+4. – pályán kívül), ill. Malen (79.), Meunier (90+4.)

Manchester City: Ederson – Stones, Akanji, Aké, Cancelo – De Bruyne, Rodri, Gündogan (Bernardo Silva 58.) – Mahrez (Álvarez 58.), Haaland (Phillips 90+2.), Grealish (Foden 58.). Vezetőedző: Pep Guardiola.

Borussia Dortmund: Meyer – Meunier, Süle, Hummels, Guerreiro – Bellingham, Can, Özcan (Moukoko 89.) – Reus (Adeyemi 88.), Modeste (Schlotterbeck 78.), Reyna (Malen 62.). Vezetőedző: Edin Terzic.

A találkozó videós összefoglalója:

Nagyjából kiegyenlített volt a Sevilla Koppenhágában való vendégszereplésének első félideje. A két csapat 5-5 alkalommal próbálkozott, igazán komoly gólhelyzetet azonban egyik oldalon sem láthattunk. A második játékrészt abszolút a vendégek uralták, ám a kapu előtt rendre pontatlanok voltak Julen Lopetegui játékosai. Két forduló után mindkét gárda 1 pontot gyűjtött, a dánok állnak jobban a táblázaton.

Bajnokok Ligája, G-csoport, 2. forduló
Köbenhavn – Sevilla 0–0
Helyszín: Parken Stadion; Játékvezető: Irfan Peljto
Sárga lap: Daramy (11.), Claesson (58.), Stamenic (83.), ill. Jordan (75.), Carmona (90+4.)

Köbenhavn: Ryan – Diks, Khocholava, Vavro, Kristansen – Zeca, Stamenic – Falk Jensen (Lerager 80.), Johannesson (Sörensen 87.), Daramy (Mukairu 73.) – Claesson (Haraldsson 79.). Vezetőedző: Jess Thorup.

Sevilla: Dmitrovic – Carmona, Gudelj, Salas, Telles – Rakitic (Jordan 67.), Fernando, Delaney (Papu Gómez 67.) – Isco (Januzaj 84.), En Nesyri (Dolberg 74.), Lamela (Suso 74.). Vezetőedző: Julen Lopetegui.

A csoport aktuális állása:

Clasamente oferite de SofaScore LiveScore

Remek első játékrészt hozott a Rangers és a Napoli meccse, amely során mindkét együttes nyílt támadójátékot produkált. Ennek ellenére nem született gól a szünet előtt, amihez kellettek a nagyszerű kapusteljesítmények is. A fordulást követően már egyoldalúvá vált a játék, ami leginkább James Sands korai kiállításának köszönhető – a fiatal középhátvéd percek alatt kétszer is besárgult. Luciano Spalletti fiai tették is a dolgukat, alaposan kihasználták az emberelőnyt: előbb Matteo Politano talált be büntetőből (előtte Piotr Zielinski kihagyta a maga tizenegyesét), majd hajrában a csereként beálló Giacomo Raspadori, valamint a szintén frissen beálló Tanguy Ndombele alakította ki a végeredményt. A piros lapot követően a skótoknak esélyük sem volt a pontszerzésre. A Napoli két győzelmével az élen áll a csoportban, míg a Rangers 0 ponttal sereghajtó.

Bajnokok Ligája, A-csoport, 2. forduló
Rangers – Napoli 0–3 (0-0)
Helyszín: Ibrox Stadion; Játékvezető: Mateu Lahoz
Gólszerzők: Politano (68. – büntető), Raspadori (85.), Ndombele (90+1.)
Sárga lap: Morelos (21.), Lundstram (35.), Sands (53., 56.), Barisic (67.), Tavernier (74.), ill. Politano (42.)
Kiállítva: Sands (56.)

Rangers: McGregor – Tavernier (Kamara 82.), Goldson, Sands, Barisic – Jack (King 63.), Lundstram – Arfield (Matondo 73.), Davis (Tillman 82.), Kent – Morelos (Colak 72.). Vezetőedző: Giovanni van Bronckhorst.

Napoli: Meret – Di Lorenzo, Kim, Rahmani, Mário Rui (Olivera 77.) – Anguissa, Lobotka, Zielinski (Ndombele 83.) – Politano (Zerbin 77.), Simeone (Raspadori 77.), Kvaratskhelia (Elmas 90.). Vezetőedző: Luciano Spalletti.

A találkozó videós összefoglalója:

A csoport aktuális állása:

Clasamente oferite de SofaScore LiveScore