Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
A legfrissebb sajtóhírek szerint több élvonalbeli angol csapat is vinné a spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Villarreal támadóját, Nicolas Jacksont.
(Photo by Maria Jose Segovia/DeFodi Images via Getty Images)
A Sky Sports legfrissebb beszámolói alapján több Premier Leagueben szereplő együttes is kiszemelte magának a Villarrealban idén felbukkanó Nicolas Jacksont. A fiatal játékos, aki mindkét szélen és támadóként is bevethető már a tavalyi szezonban debütált a spanyol klub színeiben, de idén már Emery meghatározó szerepet szán neki. Jackson ugyanis eddig 8 meccsen kapott lehetőséget, amelyeken 448 percet tölthetett a pályán, ez idő alatt pedig 1-1 gól és gólpassz került a neve mellé. A 21 éves játékost pályafutása során először behívták a szenegáli válogatottba is, ahol Bolívia és Irán ellen bizonyíthat majd. A források alapján az angol csapatok érdeklődése olyan komoly Jackson iránt, hogy készek érvényesíteni a szerződésében szereplő 29 millió fontos kivásárlási árat.
Nicolas Jackson pályafutása során eddig 17 meccsen lépett pályára a Villarreal színeiben, amelyeken 1 gólt és 2 asszisztot jegyzett. Szerződése 2026 nyaráig köti aktuális csapatához.
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…