Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: továbbra sem megy a bajnokságban a Bayernnek, ezúttal az Augsburg otthonában maradtak pont nélkül! – videóval

Bajor tartományi rangadót rendeztek a német bajnokság (Bundesliga) 7. fordulójában, ahol az Augsburg a Bayern Münchent látta vendégül.

(Photo by Alexander Hassenstein/Getty Images)

3 döntetlen után igyekezett visszatérni a győzelmi ösvényre a Bayern München gárdája. Nagelsmann legénysége ezt a tartományi rangadón, az Augsburg otthonában kísérelte meg. Az első félidőben viszont alaposan megnehezítette a dolgukat a hazai gárda a magas és igen agresszív letámadással. Az első veszélyes helyzet így is a Bayern előtt adódott, de Sané lövését védeni tudta Gikiewicz. Ezen kívül viszont nem sok lehetőséget tudtak kidolgozni a vendégek, nagyon jól zárt az Augsburg védelme. A jó védekezésen kívül ráadásul a támadásokra is futotta a hazaiak erejéből és a 38. percben Bauer fejese suhant el kevéssel Neuer kapuja felett.

A második játékrész elején jóval nagyobb nyomást fejtett ki az ellenfélre a Bayern, de komoly helyzetekben ez nem mutatkozott meg. Az 59. percben aztán megszerezte a vezetést a hazai gárda! Az 59. percben egy szabadrúgás után a középre kerülő labdára Berisha érkezett teljesen egyedül és 6 méterről mattolta Neuert, 1-0! A bekapott gólt követően Müller járt közel az egyenlítéshez, de Gikiewicz a helyén volt és hárítani tudott. A 73. minutumban azán újabb párharcot nyert meg a lengyel kapus, aki ezúttal Sané ziccerét tudta lábbal hárítani. A vendégek a véghajrában végig egykapuztak, ennek ellenére a 89. percig kellett várni a következő veszélyes helyzetig, ám itt Sabitzer lövése centikkel elkerülte a kaput. A 95. percben még Neuer fejesét védte hatalmas bravúrral Gikiewicz, ezzel megmentve csapatát a pontvesztéstől! Az Augsburg így idénybeli első hazai győzelmét aratta, míg a Bayern sorozatban 4. bajnokiján maradt nyeretlen.

Augsburg – Bayern München 1-0 (0-0)
Helyszín:
WWK Arena Vezette: M. Fritz
Gólszerző:
Berisha (59.) ill.-
Sárga lapok: Berisha (31.), Hahn (45+1.), Gouweleeuw (59.) ill. Mané (38.)
Kiállítás: -ill.-

Augsburg: Gikiewicz – Iago (Vargas 76.), Gouweleeuw, Bauer, Gumny – Rexhbecaj, Gruezo, Demirovic (Pedersen 67.), Hahn – Berisha (Petkov 90+4.), Niederlechner (Jensen 75.) Vezetőedző: Enrico Maassen

Bayern München: Neuer – Mazraoui (Gnabry 62.), Upamecano, de Ligt, Davies – Kimmich, Goretzka (Sabitzer 69.), Müller, Musiala (Stanisic 78.), Sané – Mané (Choupo-Moting 78.) Vezetőedző: Julian Nagelsmann

A mérkőzés összefoglalója:

A 7. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Mainz 1-1 Hertha Berlin

Szombat:
Augsburg 1–0 Bayern München
Borussia Dortmund 1–0 Schalke
Bayer Leverkusen 1–1 Werder Bremen
VfB Stuttgart 1–3 Eintracht Frankfurt
18:30 Borussia Mönchengladbach – RB Leipzig (Tv: Aréna 4)

Vasárnap:
15:30 Union Berlin – Wolfsburg (Tv: Aréna 4)
17:30 VfL Bochum – Köln
19:30 Hoffenheim – Freiburg

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by SofaScore LiveScore