Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Menesztette edzőjét a BL-résztvevő dán csapat! – Hivatalos

Már nem Jess Thorup irányítja a Bajnokok Ligája főtáblás dán együttest, az FC Köbenhavnt. A tréner helyét az eddigi másodezdő fogja átvenni.

Jess Thorup 2020 novemberében, tehát majdnem két évvel ezelőtt vette át a Köbenhavn irányítását, amellyel az előző szezonban megnyerte a dán bajnokságot és a Trabzonspor legyőzésével a Bajnokok Ligája főtáblájára juttatta a csapatot. A mai nap folyamán azonban a klub hivatalos oldalán bejelentette, hogy azonnali hatállyal felbontották a dán szakember szerződését, a helyét pedig az eddigi másodedző, Jacob Neestrup veszi át.

A döntés hátterében minden bizonnyal a gyenge bajnoki rajt áll, 10 forduló után a címvédő alakulat ugyanis 4 győzelemmel és 6 vereséggel a neve mellett csupán a 9. helyet foglalja el a bajnokságban. A BL csoportkörben 2 fordulót követően 1 ponttal állnak, miután a Dortmundtól 3:0-ra kikaptak, míg a Sevillával 0:0-s döntetlent játszottak. Az elitsorozatban a következő ellenfelük a Manchester City együttese lesz.