Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Klubszinten és válogatott szinten egyaránt számos bizonytalanság övezi a veterán portugál klasszis jövőjét, utóbbiakat most saját maga oszlatta el…
(Photo by Pedro Fiúza/NurPhoto via Getty Images)
A szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő portugál válogatott edzőtábora alatt Cristiano Ronaldo elárulta, hogy egyes korábbi híresztelésekkel ellentétben úgy tervezi, hogy nem az idei világbajnokság lesz az utolsó felnőtt tornája:
“Továbbra is motivált vagyok, magasak a kitűzött céljaim. A következő Európa-bajnokságon is szeretnék részt venni.”
A 37 éves klasszis 2003-as debütálása óta 189 mérkőzésen 117 gólt szerzett a nemzeti csapatban, melynél soha senki nem szerzett több gólt a válogatottban. Ronaldo tagja volt a 2016-ban Európa-bajnoki címet, 2019-ben pedig Nemzetek Ligáját nyerő luzitán válogatottnak.
Ugyanakkor a veterán játékos miután a Manchester Unitedben is csak kiegészítő szerepet tölt be cserejátékosként, sokan teljes joggal kérdőjelezik meg a bérelt (vagy annak hitt) helyét a nemzeti csapatban…
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…