Három évre írt alá új csapatánál!
Hat év után elköszönt a lila-fehérek kapusa…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Nagy tehetségnek tartják őt a portugálok…
A középpályára érkezett erősítés…
Hiába a 16 mérkőzésen elért 14 gól…
Három év után búcsút intett a zöld-fehéreknek…
Nem tudta benntartani a csapatot az első osztályban…
Megvan Jürgen Klopp csapatának első nyári szerzeménye…
A legfrissebb sajtóhírek szerint a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig együttese a Dinamo Zagreb 22 éves védőjét szemelte ki magának.
(Photo by Matija Habljak/Pixsell/MB Media/Getty Images)
Az átigazolási hírekben mindig jól értesült Fabrizio Romano értesülései szerint az RB Leipzig csapata érdeklődést mutat a Dinamo Zagreb középhátvédéért, Josip Sutalóért.
Nem a német klub viszont az egyetlen, amelyik érdeklődik a 22 éves horvát védő iránt. Az RB Leipzig mellett három másik klub is kiszemelte már a játékost magának, többek között angol és spanyol csapatok is, mivel nagy tehetségnek tartják. A játékos és az ügynöke folyamatosan tárgyal a klubokkal, hogy a következő hónapokban eldőljön a védő jövője.
Stualo a Dinamo Zagreb utánpótlás csapatában kezdte, a felnőttekhez először 2020-ban került fel, 2021-ben pedig fél évre kölcsönbe került a szintén horvát NK Istra csapatához. Tavaly óta viszont már alapember a zágrábi klubban, tehetségére pedig több európai topklub is felfigyelt már.
Három évre írt alá új csapatánál!
Hat év után elköszönt a lila-fehérek kapusa…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Nagy tehetségnek tartják őt a portugálok…
A középpályára érkezett erősítés…
Hiába a 16 mérkőzésen elért 14 gól…
Három év után búcsút intett a zöld-fehéreknek…
Nem tudta benntartani a csapatot az első osztályban…
Megvan Jürgen Klopp csapatának első nyári szerzeménye…
Gólerős támadó érkezett az NB II-ből…
Ráadásul ingyen szerezhetik meg a bajorok…
Épül az FC Barcelona öregfiúk csapata…
A csapat hálóőre szerint Messi testi épsége is veszélyben lehet…
Páratlan siker egy gyenge bajnoki idényt követően…
Bizakodhatnak a maradásban a West Ham drukkerek?
Megszólalt az újonnan kinevezett edző…
Tiszta vizet öntött a pohárba, minden kérdésre választ adott…
Az előző idényben 35 bajnoki találkozón 15 gólt szerzett…
Az utolsó percekben Jarrod Bowen találata döntött…
A Lyon színeiben 172 tétmérkőzésen 70 gólig jutott…