Megjelent a Fenomén dokumentumfilmjének előzetese – videóval

A minden idők legjobb játékosai közé sorolt egykori brazil csatár a minap bemutatta készülő dokumentumfilmje előzetesét…

(Photo by Mark Leech/Offside via Getty Images)

A brazil Ronaldo 46. születésnapján leplezte le az egy hónap múlva bemutatásra kerülő dokumentumfilm előzetesét. Az alkotás a korábbi csillag becenevét a “Fenomén” címet fogja viselni:

“Ma van a születésnapom és hogy megünnepeljem, bemutatom nektek a Fenomént – a DAZN Original elmeséli pályafutásom teljes történetét. Itt egy kis előzetes, melyben néhány barátom emlékszik vissza arra, amikor én voltam a világ legjobbja.”

Az előzetesben többek között megszólal Christian Vieri, Paolo Maldini, Zinedine Zidane, Diego Simeone, illetve az a Roberto Carlos is, akivel a válogatottnál évekig közös szobában laktak, s az előzetes zárásaként felidézték az 1998-as világbajnoki döntő előtti éjszakát is, ami után Ronaldo meglepetésre nem került be a brazil válogatott kezdőjébe.

“Elvesztettük a vb-döntőt, de én nyertem egy másik kupát, az életemet” – mondta a mérkőzés után Ronaldo, aki görcsrohamot kapott a finálé előtt.