Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Közel-Keletre igazolt a rutinos hátvéd – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a tapasztalt görög válogatott hátvéd az Egyesült Arab Emírségekbe szerződött…

A decemberben az Olympiakoszhoz hazatérő Kosztasz Manolasz az Egyesült Arab Emírségekbeli Sharjah csapatában folytatja pályafutását.

A 31 esztendős védő korábban 2012 és 2014 között állt a piros-fehérek alkalmazásában, később Olaszországban játszott. Manolas öt szezont töltött el az AS Roma színeiben, 2019 óta pedig a Napolit szolgálta. A Partenopei színeiben minden sorozatot figyelembe véve 75 mérkőzésen játszott, ám amíg az első két teljes idényben viszonylag sok lehetőséghez jutott, addig Luciano Spalletti csak epizódszerepet szánt a görög hátvédnek, aki a mellőzés hatására tavaly decemberben kérte szerződése felbontását, hogy visszatérhessen korábbi csapatához.

Manolas a visszatérése óta az elmúlt idényben 11, a mostaniban három bajnokin lépett pályára, összességében 22 mérkőzésen szerepelt a kikötővárosiak színeiben, azonban nem tartott sokáig az újbóli szerepvállalása.

A rutinos hátvéd 2013 és 2019 között 42 alkalommal lépett pályára a görög válogatott színeiben.