Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szerződést hosszabbítana védőjével a Manchester United! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United együttese szeretné meghosszabbítani védője, Diogo Dalot szerződését.

(Photo by Joe Prior/Visionhaus via Getty Images)

Diogo Dalot manchesteri pályafutása eddig nem alakult álomszerűen. A portugál hátvéd ugyanis 2018-as debütálása óta számtalanszor bajlódott sérülésekkel, valamint a menedzserek sem adtak túl sok lehetőséget neki a bizonyításra, így például a 2020/21-es szezont az AC Milannál töltötte kölcsönben. Erik ten Hag rendszerében viszont eddig egy stabil pontnak tűnik, hiszen mind a 8 mérkőzésen pályára léphetett a “Vörös Ördögök” mezében. Dalot az eddigiekben élt is a lehetőséggel, ugyanis a jó védekező munkája mellett már két gólpasszt is kiosztott. A hírek szerint a manchesteriek holland mestere szeretne is hosszabb távon számolni a védővel, ennek érdekében első körben aktiválnák a Dalot szerződésében szereplő 1 éves hosszabbítási opciót. Ezt még a januári átigazolási időszak kezdete előtt szeretnék megtenni, ugyanis a források alapján Dalotnak bőven lenne kérője. A 23 éves játékost a spanyol és olasz bajnokságban szereplő csapatokkal hozták szóba, többek között az Atletico Madrid, a Juventus, a Roma és a Milan kívánságlistáján szerepel.

Diogo Dalot eddig a Manchester United színeiben 73 találkozón lépett pályára, amelyeken 1 gólt és 5 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 28 millió euróra taksálja a transfermarkt.