Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: idegenben gyűrte le az Atlético Madrid a Sevillát – videóval

A spanyol labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának legnagyobb rangadóját szombaton rendezték meg kora este, a Sevilla fogadta az Atlético Madridot.

(Photo By Joaquin Corchero/Europa Press via Getty Images)

A Sevilla védelme nem volt a helyzet magaslatán az első félidőben, így a vendégek több lehetőséget is kitudtak dolgozni, azonban gól csak egy esett. Hiába volt Moratának óriási gólszerzési esélye, a spanyol csatár 13 méterről erőből a kapu fölé lőtt. A 29. percben azonban megérkezett a madridiak vezetése, egy Sevilla bedobást követően nem rúgták előre a labdát a hazaiak, amelyet Mandava szerzett meg és tett le Kokénak, a spanyol középpályás pedig átforgatta a túloldalra Marcos Llorrentének, ő pedig egy labda átvételt követően kihúzta a labdát a jobb lábára, majd remekül kirúgta a hosszú sarkot, amely ellen Bono tehetetlen volt (0-1). Ezt követően is inkább vendég lehetőségek alakultak ki, de több gól már az első játékrészben nem esett, így egygólos Atleti vezetéssel mehettek szünetre a csapatok.

A második félidőre is igaz volt az, hogy a hazaiak hátsó sora nem volt túl magabiztos, aminek meg is lett ismét a böjtje. Az 57. percben egy Oblak kirúgást lecsúsztatott Morata, majd Carmona ügyetlenkedést Cunha használta ki és pöckölte maga elé a labdát, de Morata is rástartolt és a spanyol csatár begyalogolt a labdával a kapuig, majd gyönyörűen átemelte Bonót (0-2). A gólt követően a vendégek újabbakat szerezhettek volna, de a csereként beálló Griezmann két hatalmas lehetőséget is elszalasztott, míg a hazaiaktól csak egy En Nesyri fejes jegyezhető fel, amelyet Oblak védett. Az Atlético Madrid begyűjtötte a három pontot és fellépett az ötödik helyre, míg a Sevilla csak a 16. pozíciót foglalja el.

Sevilla – Atlético Madrid 0-2 (0-1)
Helyszín: Ramón Sánchez Pizjuán Stadion (Sevilla), Játékvezető: R. Bengoetxea
Gólszerzők: Llorente (29′), Morata (57′)
Sárga lap: Isco (11′), Delaney (31′), Gudelj (81′) ill. Witsel (38′), Joao Felix (90+3′)

Sevilla: Bono – Carmona, Nianzou, Salas (Navas 46′), Rekik (Telles 28′) – Delaney (Rakitic 46′), Gudelj, O. Torres (Papu Gómez 67′) – Lamela, Dolberg (En Nesyri 67′), Isco. Vezetőedző: Julen Lopetegoui

Atlético Madrid: Oblak – Molina (Joao Feglix 87′), Savic, Giménez, Mandava – Llorente, Koke (Kondogbia 73′), Witsel, Niguez (Carrasco 61′)– Matheus Cunha (Correa 73′), Morata (Griezmann 61′). Vezetőedző: Diego Simeone

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 7. forduló teljes menetrendje:
Péntek:
Athletic Bilbao – Almería 4-0

Szombat:
Cádiz – Villarreal 0-0
Getafe – Valladolid 2-3
Sevilla – Atlético Madrid 0-2
21:00 Mallorca – Barcelona (Tv: Spíler 2)

Vasárnap:
14:00 Espanyol – Valencia (Tv: Spíler 2)
16:15 Celta Vigo – Betis (Tv: Spíler 2)
18:30 Girona – Real Sociedad (Tv: Spíler 2)
21:00 Real Madrid – Osasuna (Tv: Spíler 2)

Hétfő:
21:00 Rayo Vallecano – Elche

A bajnokság jelenlegi állása:

Az állást biztosítja a SofaScore