Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: az Osasuna meglepte a Real Madridot, így a Barca marad az élen! – videóval

Meglepetéseredménnyel ért véget a spanyol élvonalbeli bajnokság 7. fordulójának vasárnapi játéknapja: a címvédő Real Madrid hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Osasunával, amivel elszállt a Királyi Gárda tökéletes formája. A madridi pontvesztésnek az FC Barcelona szurkolói örülhetnek a legjobban.

(Photo by Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images)

Az már az összecsapás elején érezhető volt, hogy a vendégek hittek abban, hogy legalább egy ponttal távozhatnak a Santiago Bernabéuból. A Barcelonától kölcsönvett támadó, Abde Ezzalzouli kétszer is pontatlan volt a kapu előtt, de többek között Jon Moncayola is próbálkozott – fölény ide vagy oda, meg kell hagyni, hogy a sérült Thibaut Courtois helyét elfoglaló Andriy Lunin nem volt igazán megdolgoztatva az első játékrészben. Amelynek végén ráadásul a habfehérek szereztek vezetést a továbbra is nagyszerű formában lévő Vinícius Júnior révén.

A fordulást követően megint nagy elánnal vágtak bele a játékba a baszkföldiek, ám ezúttal meg is jött az eredménye: az 50. percben Kike García egalizált. A hazaiak teljesítménye a frissen beállt emberekkel sem változott sokat, ugyanakkor a hajrához közeledve sikerült kiharcolnia egy tizenegyest Carlo Ancelotti legénységének: a büntetőt a sérüléséből visszatérő Karim Benzema kis híján ugyan, de elhibázta, így maradt a pontosztozkodás.

A Real botlása miatt a Barcelona a jobb gólkülönbségének köszönhetően marad a La Liga tabellájának élén, míg az Osasuna a 6. pozíciót foglalja el a táblázaton.

Spanyolország, La Liga, 7. forduló
Real Madrid – Osasuna 1–1 (1-0)
Helyszín: Estadio Santiago Bernabéu; Játékvezető: Guillermo Cuadra
Gólszerzők: Vinícius (42.), ill. K. García (50.)
Sárga lap: Ceballos (45+1.), ill. Ez Abde (47.), K. García (78.)
Kiállítva:
U. García (78.)

Real Madrid: Lunin – Carvajal (Mariano 86.), Rüdiger, Alaba, Mendy (Militao 74.) – Ceballos (Camavinga 53.), Tchouaméni (Valverde 53.), Kroos (Asensio 74.) – Rodrygo, Benzema, Vinícius. Vezetőedző: Carlo Ancelotti.

Osasuna: Herrera – Vidal (Hernández 82.), U. García, D. García, Cruz – Moncayola (Sánchez 82.), Torro, Brasanac (Oroz 69.) – Ez Abde (Pena 69.), K. García (Budimir 82.), Gómez. Vezetőedző: Jagoba Arrasate.

A találkozó videós összefoglalója:

A forduló további eredményei és programja:

Péntek
Athletic Club 4–0 Almería

Szombat
Cádiz 0–0 Villarreal
Getafe 2–3 Real Valladolid
Sevilla 0–2 Atlético Madrid
Mallorca 0–1 Barcelona

Vasárnap
Espanyol 2–2 Valencia
Celta Vigo 1–0 Real Betis
Girona 3–5 Real Sociedad

Hétfő
21:00 Rayo Vallecano – Elche

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by SofaScore