Megbízható sajtóinformációk szerint a küszöbön áll, hogy az RB Leipzig kiválóság a Chelsea-nél folytassa pályafutását…
(Photo by Joachim Bywaletz/DeFodi Images via Getty Images)
A The Athletic is megerősítette a korábbi beszámolókat, mely szerint az RB Leipzig klasszisa, Christopher Nkunku előszerződést kötött a Chelsea-vel, és jövő nyáron csatlakozhat a londoni csapathoz. A várakozások szerint a “kékek” a szerződésében szereplő 60 millió eurós kivásárlási árat fogják kifizetni.
A 24 éves francia támadó középpályás 2019-ben került nevelőcsapatától, a PSG együttesétől a magyar játékosokat is foglalkoztató lipcsei alakulathoz. Nkunku azóta már a harmadik szezonját töltötte a német csapatnál, és azok után, hogy már az első két idényben is szépen bontogatta a szárnyait, a mostani kiírásban alaposan berobbant. A tehetséges játékos 52 tétmérkőzésen 36 gólt szerzett, miközben 20 találatig jutott a Bundesligában, és a Leipzig elődöntőig tartó El-menetelésének is egyik kulcsfigurája volt.
Az aktuális idényt sem kezdte rosszul, hiszen a bajnokságban hat gólt szerzett, összességében pedig 12 pályára lépés alatt nyolcszor volt eredményes.
A közelmúltban a francia válogatottban is debütáló Nkunku nyári megszerzése iránt a Paris Saint-Germain mellett például a Barcelona, a Bayern München vagy az AC Milan érdeklődéséről is lehetett olvasni. Nkunku azonban a közelmúltban 2026-ig megújította szerződését a lipcsei egyesülettel, amely továbbra is foglalkozhatja őt.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt