A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Az argentin bajnokság (Liga Profesional) 22. fordulójának vasárnapi játéknapján fővárosi rangadót rendeztek a bajnoki címre hajtó Boca Juniors és a gyengélkedő Vélez Sarsfield között…
(Photo by Daniel Jayo/Getty Images)
A Boca Juniors egy végletekig kiélezett összecsapás hajrájában megszerzett találattal 1-0-ra diadalmaskodott a Vélez Sarsfield ellen. A házigazda aktívabban kezdte a mérkőzést, de kevés komoly helyzetet tudott kidolgozni, ezzel szemben a kontrákra berendezkedő Vélez többször is veszélyt teremtett Rossi ketrecére. A mérsékelt játékot hozó első félidő gól nélküli döntetlennel zárult. A “genovaiak” a második félidőben fokozták a nyomást, de továbbra sem tudtak fogást találni az ellenfelükön. Sőt, a játékrész derekánál Rossi bravúrjára volt szükségük az eredmény tartásához, aki lábbal védett Bou ziccerénél. A hajrában már hatalmas fölényben játszott a Boca és tíz perccel a meccs vége előtt a frissen beálló Gonzalo Morales vágta be a mindent eldöntő találatot Varela átadását követően. A 19 éves saját nevelésű támadó első gólját szerezte az első osztályban, azok után, hogy a legutóbbi kupafordulóban eredményes tudott lenni. A hajrában elszabadultak az indulatok, miután Ortega hátulról felrúgta Advínculát, a dulakodást a játékvezető három piros lappal szüntette be, de az eredmény már nem változott.
A Boca rendkívül fontos győzelmével egy ponttal megelőzte az élen az Atlético Tucumánt, ugyanis az eddigi listavezető kikapott, így az első helyről várhatja az utolsó négy fordulót.
Boca Juniors – Vélez Sarsfield 1-0 (0-0)
Gólszerző: Morales (79.), ill. –
Kiállítva: L. Vázquez (90.), ill. F. Ortega (89.), V. Gómez (90.)
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…
Az angol, a spanyol, a német és az olasz élvonalban is komoly rangadót rendeznek…
A keleti konferencia-döntő hosszabbításban dőlt el…
A nagy csapatok sztárigazolásait sem kímélték…
A Ligakupa után a bajnokságban is, megérdemelten…
Sorozatban másodszor gyűjtötte be a három pontot Pioli csapata!