Hosszabbítana egyik legjobbjával a Manchester City – sajtóhír

Az égszínkék manchesteri csapat mindenképpen megakarja újítani egyik legértékesebb játékosának a kontraktusát, ami nem is lenne meglepő lépés a klub részéről.

(Photo by Matt McNulty – Manchester City/Manchester City FC via Getty Images)

Szigetországi sajtóinformációk szerint a Manchester City szerződést hosszabbítana Phil Fodennel.

A 22 éves játékosnak a jelenlegi kontraktusa 2024-ig szól és az egyik legkevesebb fizetést kapja jelenleg az együttesben a maga heti 12 ezer fontjával. Viszonyításképpen a legjobban kereső Kevin de Bruyne heti 400 ezret keres, míg Erling Haaland 375 ezret, de magasabb a bérezése a harmadik számú kapusnak, Scott Carsonnak is, aki 25 ezret tehet hetente zsebre.

A hírek szerint a City 2028-ig szeretné megújítani Foden szerződését, és ugyanannyira növelnék fizetését, mint amennyit Jack Grealish kap, azaz heti 300 ezer fontra.

A 18-szoros angol válogatott labdarúgó a manchesterieknél nevelkedett, ahol végig járta a ranglétrát, és amelynek a felnőtt keretébe 2017-ben került fel. Eleinte szinte lehetőséget sem kapott Guardiolától, de a spanyol mester szépen fokozatosan beépítette Fodent, aki mostanra már 180 tétmérkőzésen léphetett pályára a City színeiben, amiken 51 gólig és 35 gólpasszig jutott.