Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Utolsó mérkőzését játszotta hazai pályán az MLS 2022-es idényének alapszakaszában a Sporting Kansas együttese. A Missouri állambeli együttes a Seattle ellen elért sikerrel sem lehet ott a rájátszásban…
(Photo by Kyle Rivas/Getty Images)y
A korábbi bajnok és kupa-győztes Kansas City későn ébredt a szezonban, és Peter Vermes edző irányításával csak az év második felében tudott értékelhető formát elérni. Igaz, mostanra egészen ütőképessé vált az SKC. Ugyanis a „magyaros” alakulat már augusztus közepe óta veretlen az MLS-ben. Ám késői mindez, lévén nem érhetnek oda a rájátszásba. Sőt, az idén Bajnokok Ligáját nyerő Seattle-t is elütötték ettől a lehetőségtől.
Miközben a lassan klublegendává érő Tim Melia sérülése miatt remekelő John Pulskamp kivédte a Sounders játékosok szemét, addig elől, ha szűken is, de Sallói Dánielék hozták a győzelmet. A magyar válogatott szélső az idénybeli negyedik gólpasszával szolgálta ki Willy Agadat. A nigériai védő kiváló nyári átigazolásnak számít: tizenegyedik bajnokiján már a nyolcadik gólját szerezte.
A jelek szerint jövőre ismét egy kiugró szezonra számíthatunk a Sporting Kansas-től, minden bizonnyal Sallóival a soraiban.
Sporting Kansas City – Seattle Sounders 1-0 (1-0)
Gólszerző: Agada (41.), ill. –
A meccs gólja:
Az MLS nyugati konferenciájának állása:
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…