Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
A Brighton and Hove Albion frissen kinevezett olasz szakembere szerint abszolút megérdemelte a csapata, hogy egy ponttal távozzon az Anfield gyepéről…
(Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)
Egészen káprázatos debütálást tudhat maga mögött a Brighton and Hove Albion új menedzsere, hiszen Roberto De Zerbi pontot lopott a Liverpooltól idegenben, úgy, hogy a félidőben már két góllal vezettek Jürgen Klopp csapata ellen…
Az olasz szakember szerint ez nem a szerencse műve, csapata egy kicsit jobb odafigyeléssel akár győzelemmel is távozhatott volna, azonban látta a hibákat, amelyeken változtatnia kell a Sirályok kispadján.
De Zerbi szerint a Premier Leagueben mindössze egy csapat képes irányítani a mérkőzéseket a Manchester City személyében, és amennyiben sikereket szeretnének elérni, akkor róluk kell példát venniük a jövőben.
A Brighton and Hove Albion továbbra is a szezon egyik legnagyobb meglepetését produkálva a tabella negyedik helyén tartózkodik, olyan csapatokat megelőzve, mint a már legyőzött Manchester United és a frissen meglepett Liverpool.
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…