Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli együttese hivatalos oldalán jelentette be, hogy sikerült megállapodniuk Alex Merettel, aki meghosszabbította szerződését a csapattal.
(Photo by Chris Ricco/Getty Images)
Igaznak bizonyultak a korábbi pletykák Alex Meret szerződéshosszabbítását illetően, ugyanis a Napoli gárdája a mai nap folyamán bejelentette, hogy sikerült megállapodniuk a kapussal. Meret kontraktusa a mostani idény végén járt volna le, ám az új megállapodás értelmében ez meghosszabbodott 2024 nyaráig, valamint a Napolinak opciója is van további egy évvel megtoldani ezt a szerződést. Az olasz klub számára nagy eredmény, hogy sikerült megtartaniuk a hálóőrt, aki a nyáron nagyon közel járt a távozáshoz. Ennek az oka az volt, hogy a 25 éves kapus a tavalyi szezonban David Ospina mögött összesen mindössze 15 mérkőzésen léphetett pályára. Ráadásul a nyáron a Napolit olyan kapusokkal hozták hírbe, mint Keylor Navas vagy Kepa Arrizabalaga. Ezek a transzferek végül meghiúsultak, Meret pedig azóta bebizonyította, hogy megérdemelte az újabb esélyt.
Alex Meret 2018-ban kölcsönben szerepelt a Napolinál, 2019-ben pedig végleg leigazolták őt az Udinesétől 26 millió euróért. A klub színeiben eddig 104 találkozón léphetett pályára, amelyekből 31-et zárt kapott gól nélkül.
🤝 ℕ𝕒𝕡𝕠𝕝𝕚 & 𝔸𝕝𝕖𝕩 … 2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣
💙 #ForzaNapoliSempre pic.twitter.com/Sx9YiyMmig
— Official SSC Napoli (@sscnapoli) October 5, 2022
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!
Kétgólos hátrányból ikszeltek Kolumbiában…