Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Anglia: nyolcadszor rúgták ki a sztármenedzsert! – HIVATALOS

Alig egy évvel ezelőtt vágták ki a frissen meggazdagodott Newcastle Unitedtól a legendás hírű, bár jóval kevésbé sikeres Steve Bruce-t. A már tucatnyi klubot menedzselő szakembert már a nyolcadik munkaadójától rúgták ki szezon közben.

(Photo by Adam Fradgley/West Bromwich Albion FC via Getty Images)

Még az előző idényben, márciusban nevezték a Championshipben szereplő West Bromwich Albionnál Steve Bruce-t, aki korábban már vezette a város két másik klubját, a Birmingham Cityt és az Aston Villát is. Nyáron a feljutás kiharcolása nélkül is megmaradt a bizalom az egykori Manchester United kedvenc felé. Azonban a WBA pocsék szezonrajtja után még mindig csak vergődik az angol másodosztályban. A birminghamiek csak a 22. helyen állnak a 24 csapatos liga táblázatán. A West Brom tizenhárom forduló alatt csak egyetlen győzelmet arattak.

Arról egyelőre nincs információnk, hogy ki pótolja majd Steve Bruce-t a kispadon. Az viszont bizonyos, hogy az utódnak nem lesz könnyű dolga a Champo egyik legerősebb keretének felrázásával. Ebben az évezredben a WBA már ötször kiharcolta a feljutást a Premier League-be, onnan legutóbb 2021-ben esett ki.