Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, az UEFA kisorsolta a 2024-es, németországi Európa-bajnokság selejtezőinek csoportbeosztását. A magyar válogatott az első kalapból került kihúzásra, és így valóban sikerült elkerülnie az igazán topellenfeleket.
(Photo by Kristian Skeie – UEFA/UEFA via Getty Images)
Nem lehet okunk a panaszra, lévén roppant könnyed csoportba kapott besorolást a magyar válogatott, bár a jövő márciusban kezdődő kvalifikációs sorozat így sem ígérkezik könnyűnek. A Marco Rossi irányította együttes a szerb, a montenegrói, a bolgár és a litván együttessel került egy csoportba. Utóbbi gárda kivételével mindegyik fél versenyben lehet az Eb-részvétel kiharcolásáért. Papíron a vb-részvevő szerbek számítanak az ötös kiemelkedő gárdájának, ám ők már sokszor bizonyították, hogy csapatként korántsem képesek olyan jól harcolni egymásért, mint arra érdemesek lennének.
Természetesen Szerbia ereje, főleg a támadósort nézve megsüvegelendő. Dusan Tadic lassan klublegendává nemesedik az Ajaxban, Luka Jovic (Fiorentina) bármikor képes lehet kiugró produkcióra, míg Dusan Vlahovic (Juventus) a világ egyik legveszélyesebb befejező csatára. Eközben a magyar válogatott éppen elveszítette a csatársor ékét, lévén Szalai Ádám két hete lemondta a válogatottságot. Mindezen tényekre világított rá saját Youtube csatornáján a Sport TV műsorvezetője és kommentátora, Haraszti Ádám is:
„Nagy előnyük velünk szemben, hogy van három-négy olyan játékosuk van, akik nagyon komoly bajnokságban szerepelnek napról napra, és komoly gólveszélyt jelentenek. Míg a magyar válogatottra az a legfontosabb feladat vár, hogy megtalálja Szalai Ádám utódját mind a csatár pozícióban, mind csapatkapitányként.”
– elmélkedett a riporter az Eb-selejtezők sorsolását követően.
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!