Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rabiot: “Én vagyok a Juventus vezére”

A Juventus 2-0-ra kikapott az AC Milantól az olasz bajnokság (Serie A) 9. fordulójának rangadóján, és már a következő BL-mérkőzésére készül…

(Photo by Nderim Kaceli/LiveMedia/NurPhoto via Getty Images)

A Maccabi Haifa elleni BL-csoportmeccs előtt a Juventus sokat bírált francia középpályása, Adrien Rabiot jelent meg a vezetőedző mellett és a kérdésekre adott udvarias válaszok mellett egy meghökkentő kijelentéssel sokkolta a jelenlévőket:

“Minden csapatnak szüksége van egy vezérre, aki a pályán és azon kívül is a csapat élére áll. Én egy ilyen játékos vagyok a Juventusban…”

A 27 éves védekező középpályás a torinóiak egyik legtöbb kritikát kapó játékosa. 2019 nyara óta minden sorozatot figyelembe véve 136 mérkőzésen, abból 99 bajnokin lépett pályára, több esetben azonban csak részfeladatokat bíztak rá, vagy csappattásai sérülései miatt, egyfajta kényszermegoldásként jutott több lehetőséghez. Rabiot az idei szezonban sérülésektől nehezítve mindössze öt bajnokin és két BL-mérkőzésen szerepelt, de úgy látszik egészséges az önbizalma az izraeliek elleni múlt heti duplázást követően.

Kilenc forduló után az olasz rekordbajnok Juventus mindössze a Serie A nyolcadik helyét foglalja el 3-4-2-es mérleggel. A torinóiak lemaradása már most tíz pont a veretlen éllovas Napolihoz képest.

A Bajnokok Ligája csoportkörében a Juventus három meccs alatt három pontot szerzett a Maccabi hazai, 3-1-es legyőzésével.