Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Izraelben is kikapott a Juventus, szinte biztosan lemondhatnak az egyenes kieséses szakaszról! – videóval

A Bajnokok Ligája csoportkörének második felét kezdték meg ezen a héten a csapatok. A keddi játéknap korai mérkőzésein FC Köbenhavn – Manchester City és a Maccabi Haifa – Juventus összecsapásokat rendeztek.

(Photo by Daniele Badolato – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)

Nagy fölényben kezdte a találkozót a Manchester City együttese, amely már a 7. percben közel járt a vezetés megszerzéséhez, de Alvarez lövését nagy bravúrral Grabara védeni tudta. A 11. percben aztán gólt is szereztek a manchesteriek, Rodri távoli bombája védhetetlenül zúdult a hálóba, ám a játékvezető Mahrez kezezése miatt érvénytelenítette a találatot. A 19. minutumban aztán a hazaiak előtt is adódott egy veszélyes helyzet, Ederson azonban szögletre tudta ütni Lerager lövését. Nem sokkal később aztán büntetőhöz jutott a City, miután Boilesen kezére pattant a labda, ám Mahrez lövését Grabara hárítani tudta. A 30. minutumban viszont emberhátrányba kerültek Guardiola tanítványai, Gomez ugyanis utolsó emberként rántotta le Haraldssont, a játékvezető pedig a videóbíró használatát követően kiállította a spanyol védőt. Az emberhátrány ellenére is a City irányította a játékot, de a nagyszünetig nem tudták feltörni a hazaiak védelmét.

A második félidő első szakaszában nem nagyon lehetett helyzeteket feljegyezni. Az igencsak indiszponáltan játszó City emberhátrányban nem tudta feltörni a hazaiak szervezett védelmét, a labdát viszont biztonságban tudták tartani, így a Köbenhavn előttt sem alakultak ki lehetőségek. Az első veszélyesebb megmozdulásra egészen a 84. percig kellett várni, ekkor Cancelo távoli lövését védte bravúrral Grabara, majd az ebből következő szögletet Alvarez fejelte kapu fölé. Ezt követően már nem alakult ki újabb veszélyes szituáció, így a Manchester City először vesztett pontot a mostani BL kiírásban, ám ez az egy pont is biztos továbbjutást jelenthet számukra, amennyiben a Sevilla nem tudja legyőzni a ma esti mérkőzésen a Dortmundot!

FC Köbenhavn – Manchester City 0-0 (0-0)
Helyszín:
Parken Stadion Vezette: A. Soares Dias
Gólszerzők:-ill.-

Sárga lapok: Lund (36.), Stamenic (82.) ill. Dias (90+2.)
Kiállítás: -ill. Gomez (30.)

FC Köbenhavn: Grabara – Boilesen, Khocholava (Diks 80.), Lund Jensen – Kristansen, Lerager, Stamenic (Mukairu 90+3.), Jelert – Daramy, Haraldsson (Johannesson 59.), Claesson Vezetőedző: Jacob Neestrup

Manchester City: Ederson – Cancelo, Akanji, Laporte (Aké 88.), Gomez – Gündogan, Rodri, De Bruyne (Silva 78.) – Mahrez (Dias 32.), Alvarez, Grealish (Foden 77.) Vezetőedző: Pep Guardiola

A mérkőzés összefoglalója:

A G-csoport eredményei és további programja:

FC Köbenhavn 0–0 Manchester City
21:00 B. Dortmund – Sevilla

A G-csoport aktuális állása:


Standings provided by Sofascore

 

Az igencsak hullámzó teljesítményt nyújtó Juventus a Maccabi Haifa otthonában lépett pályára, a Benfica remeklése miatt komoly győzelmi kényszerben. Ennek ellenére pocsékul sikerült az első 45 perc az „Öreg Hölgy” számára. Allegri tanítványai ugyanis már a 7. percben hátrányba kerültek, miután egy beadásra Atzili érkezett, és a hátáról a hálóban kötött ki a labda, 1-0! Nem sokkal később tovább növelhette volna előnyét a Maccabi, de Cheri lövése a felsőlécen csattant, míg Atzili újabb lövését Szczesny hárította. A folytatásban is inkább a hazaiak dolgoztak ki veszélyesebb helyzeteket, a Juve nem nagyon tudott mit kezdeni a hazaiak védekezésével. A nagyszünethez közeledve ráadásul megduplázta előnyét a Maccabi! A labda ismét Atzilihez került, akit a 16-on belül őrizet nélkül hagytak, ő pedig kihasználta, hogy Szczesny a hosszú felső irányába várta a lövést, ezért meglepve a lengyel kapust visszalőtte a játékszert a rövid felsőbe, 2-0!

A második félidőben két változtatással igyekezett felpörgetni csapatát Allegri, ám ez nem igazán hozta meg a kívánt hatást. A játékrész első felében ugyanis mindössze egy Rugani fejest lehetett feljegyezni, amit viszont Cohen szögletre tudott ütni. Az első 20 percben ugyan próbálkozott a Juve, de csak szögleteket tudtak kiharcolni, ezt követően pedig elfogyott a lendület Allegri csapatából. Az izraeli együttes pedig jól szervezett védelmének köszönhetően különösebb probléma nélkül megoldotta a második játékrészt, és teljesen megérdemelten gyűjtötte be a 3 pontot!

Maccabi Haifa – Juventus 2-0 (2-0)
Helyszín:
Sammy Ofer Stadion Vezette: A. Lahoz
Gólszerző:
Atzili (7., 42.) ill.-
Sárga lapok: Cornud (27.) ill. McKennie (45+3.), Locatelli (81.), Cuadrado (84.)
Kiállítás: -ill.-

Maccabi Haifa: Cohen – Cornud (Menahem 71.), Goldberg, Batubinsika, Sundgren – Chery, Mohamed (Tchibota 86.), Lavi – David (Abu Fani 71.), Pierrot (Rukavytsya 86.), Atzili (Seck 66.) Vezetőedző: Barak Bakhar

Juventus: Szczesny – Danilo (Kean 68.), Bonucci, Rugani, Alex Sandro (Miretti 74.) – Cuadrado, Paredes (Locatelli 46.), Rabiot, McKennie (Kostic 46.) – Di Maria (Milik 24.), Vlahovic Vezetőedző: Massimiliano Allegri

A mérkőzés összefoglalója:

A H-csoport eredményei és további programja:

Maccabi Haifa 2–0 Juventus
21:00 PSG – Benfica

A H-csoport aktuális állása:


Standings provided by Sofascore