Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liga Portugal: a Porto ikszelt, a Sporting kikapott – videóval

A portugál bajnokság (Liga Portugal) 11. fordulójának szombati játéknapján mindhárom topcsapat pályára lépett…

A címvédő FC Porto újabb botlást hajtott végre, miután sokáig vezetve csak 1-1-es döntetlent ért el a Santa Clara vendégeként. A “sárkányok” már a találkozó harmadik percében megszerezték a vezetést, miután egy kapu elé ívelt szabadrúgást az előre húzódó hátvéd, Fabio Cardoso fejelt a hálóba. A vendégek jelentős fölényben játszottak, Taremiék további lehetőségei azonban rendre kimaradtak, Gabriel Batista remekül védte a Santa Clara ketrecét, vagy pedig a portói próbálkozások tévesztettek célt. A második félidőben sem sikerült bevinni a második gólt, amely olyannyira megbosszúlta magát, hogy az utolsó tíz percen belül a hazaiak egy szöglet utáni fejessel a togói Kennedy Boateng révén kiegyenlítették a meccs állását. Az izgalmas hajrá újabb fordulatot nem hozott, pontokat hullajtott a Porto. Fabio Conceicao csapata idén már másodszor ikszelt két vereség mellett, így a bajnoki cím helyett úgy tűnik, hogy legfeljebb a második helyért küzdhetnek, jelenleg egy ponttal előzik meg a vasárnap pályára lépő Sporting Bragát.

Santa Clara – FC Porto 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Boateng (83.), ill. Cardoso (3.)

 

Az éllovas Benfica semmit nem bízott a véletlenre és 5-0-ra kiütötte az újonc Chavest, továbbra is masszívan tartva vezetőhelyét. A lisszaboniak már az első tíz percen belül kétgólos előnyre tettek szert, miután két perc után David Neres lőtt bombagólt a tizenhatos előteréből, majd az egyre kapósabbá váló Alex Grimaldo szabadrúgásból vette be Vitor ketrecét. Ezzel a két gyors góllal a Benfica hamar megalapozta a meccset és eldöntötte, hogy nem lehet más kérdés, csak a pontos különbség. Később ugyan a vendégek előtt is adódtak lehetőségek, az első félidő hajrájában Goncalo Ramos pofozta be a “sasok” harmadik találatát. A fordulást követően Enzo Fernández bombagólját érvénytelenítették egy leshelyzet miatt. Úgy tűnt, hogy a Benfica beéri a 3-0-val, de a hajrában még egyszer megrázták magukat és újabb két góllal növelték kiütésessé a különbséget. Petar Musa egy tökéletesen kijátszott akció végén közelről volt eredményes, majd Rafa Silva egy kapufáról kipattanó labdát fejjel továbbított a hálóba. A tíz győzelme mellett egyetlen döntetlennel álló Benfica nyolc pont előnnyel vezeti a bajnokságot.

Benfica – Chaves 5-0 (3-0)
Gólszerzők: Neres (2.), Grimaldo (9.), Ramos (37.), Musa (80.), Rafa Silva (90+2.), ill.

 

A két szezonnal ezelőtti bajnok Sporting CP továbbra is hullámzóan teljesít, ugyanis a szombati utolsó mérkőzésen a másik lisszaboni nagycsapat 1-0-s vereséget szenvedett az Arouca ellen. A zöld-fehérek hiába próbálkoztak többet, képtelenek voltak megszerezni a vezetést, a hazaiak pedig a második félidő elején bevitték a győztes találatot Joao Basso szöglet utáni fejese jóvoltából. Ruben Amorim csapata hiába próbálkozott, egymást követő három győzelem után ismét vereséget szenvedett, az aktuális idényben a Sporting már negyedszer kapitulált, így továbbra is csak a negyedik helyet foglalja el a táblázaton.

Arouca – Sporting CP 1-0 (0-0)
Gólszerző: Basso (47.), ill.

 

A bajnokság aktuális állása

(Részletes tabella a táblázat jobb felső sarkában található ikonra kattintva érhető el!)


Standings provided by Sofascore