Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS Playoff: simán jutott a döntőbe a Los Angeles FC

Az amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) már a rájátszás elődöntőit rendezték vasárnap este és hétfő éjszaka. Az esti találkozón a Los Angeles FC csapott össze az Austin csapatával.

(Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)

Előzetesen a Los Angeles csapatát vélték esélyesebbnek a fogadóirodák és nem is tévedtek nagyot, ugyanis lemosták a pályáról az Austin gárdáját. A hazai pályán futballozó Los Angeles 22 alkalommal próbálkozott kapura lövéssel, míg az Austin csak 5 alkalommal, abból mindössze egy talált kaput, hiába birtokolták minimálisan többet a labdát, a támadó harmadban nagyon pontatlanok voltak.

A “hazaiak” Gareth Bale nélkül léptek pályára, de így is sima győzelmet arattak. Az első félidőben volt hatalmas különbség a két csapat között, a Los Angeles óriási dominanciát mutatott, azonban csak egy gólt tudtak szerezni a sok komoly lehetőségből. A 29. percben Carlos Vela beadása találta meg a kolumbiai támadó, Cristian Arangót, aki nem hibázott fejjel és vezetéshez juttatja csapatát, ennek következtében egygólos előnnyel mehetett szünetre a Los Angeles (1-0).

A második játékrészben nem dominálták ennyire a találkozót a hazaiak, mégis két gólt sikerült szerezniük és ezzel simán behúzni a rájátszás elődöntőjét. A 62. percben Maximiliano Urruti ért pechesen a labdába és fejjel a saját kapujába talált (2-0). A vendégek próbáltak volna jönni előre, de nem sikerült ráerőltetni a játékukat a Los Angelesre, így a 81. percben kaptak egy újabb gólt, amellyel végleg eldőlt a találkozó, a találatot Opoku jegyezte, aki kiválóan lőtt a kapuba 16 méterről (3-0).

A döntőbe tehát a Los Angeles jutott be és várja ellenfelét a döntőben, amely a Philadelphia Union és a New York City közül kerül ki, akik magyar idő szerint éjfél után 1 órával csapnak össze egymással.

Los Angeles FC – Austin FC 3-0 (1-0)
Helyszín: Banc of California Stadium (Los Angeles), Játékvezető: A. Villarreal
Gólszerzők: C. Arango (29′), M. Urruti (62′ – öngól), K. Opoku (81′)