Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnokok Ligája: kisorsolták a nyolcaddöntők álom párharcait! RÉSZLETEK!

Ma délben megkezdődött az UEFA szokásos sorsolás-dömpingje. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntős mezőnyét pedig ismét remek párosításokba sorolták, így jött létrejött többek között két olyan csata is, melyek az elmúlt években döntőt jelentettek. 

(Photo by Kristian Skeie UEFA/UEFA via Getty Images)

A hagyományoknak megfelelően ma is a svájci Nyonban rendezték meg a Bajnokok Ligája sorsolását. A csoportkört követően kialakult a legjobb tizenhat mezőnye, melyet két kalapba osztott az UEFA. Az elsőbe a csoportelsők, a másodikba a csoportmásodikok kerültek. Az európai szövetség csupán csak annyit kötött ki a sorsolás előtt, hogy azonos nemzetből indulók, illetve az ősszel azonos csoportban megküzdők nem kerülhettek egy párharcba a nyolcaddöntőben. Továbbá az első kalap jelentette kiemeltség miatt a csoport másodikok kezdik majd meg a küzdelmeket hazai pályán. A cél innen a továbbjutás kiharcolása, melynek végső célja eljutni a legendás isztambuli Atatürk Olimpiai Stadionba. A finálé dátuma 2023. június 10. lesz.

1. kalap
Napoli, FC Porto (2-szeres győztes), Bayern München (6), Tottenham Hotspur, Chelsea (2), Real Madrid (14), Manchester City, Benfica (2).

2. kalap
Liverpool (6), FC Bruges (1), Internazionale (3), Eintracht Frankfurt, AC Milan (7), RB Leipzig, Borussia Dortmund (1), Paris Saint-Germain.

A sorsolás után ezek a párosítások születtek:

RB Leipzig (német) – Manchester City (angol)
Club Brugge (belga) – SL Benfica (portugál)
Liverpool (angol) – Real Madrid (spanyol)
AC Milan (olasz) – Tottenham Hotspur (angol)
Eintacht Frankfurt (német) – Napoli (olasz)
Borussia Dortmund (német) – Chelsea (angol)
Internazionale (olasz) – FC Porto (portugál)
Paris Saint-Germain (francia) – Bayern München (német)

A hamarosan kezdődő világbajnokság után néhány „könnyedebb” hét következik majd a klubok számára, szinte csak a bajnokságra fókuszálva. A tavasszal folytatódó BL nyolcaddöntős időpontjai: február 14–15. és 21–22., illetve március 7–8. és 14–15.