Aissa Laidouni remek teljesítménnyel rukkolt elő, olyannyira, hogy a Dánia – Tunézia mérkőzés legjobbjának választották két napja. A Ferencváros védekező középpályása felhívta amgára a figyelmet, többek között a korábbi brazil világbajnok, Zé Roberto is agyondícsérte a magyar bajnok egyik legjobbját.
(Photo by Michael Regan – FIFA/FIFA via Getty Images)
“Ha egy vezetőedző nézte ezt a meccset, és a csapatának védekező középpályás kell, meg is találta. Sokoldalú, a középpályán bármilyen szerepet be tud tölteni.” – fogalmazott Laidouni kapcsán a korábbi kiváló brazil középpályás, a Palemrias jelenlegi technikai tanácsadója Zé Roberto, aki a világbajnokság alatt a Globo szakértőjeként tevékenykedik.
A most 25 esztendős Laidouni még 2020-ban érkezett az FTC-hez a román FC Voluntarei együttesétől. A magyar rekordbajnok 600 ezer eurót fizetett az akkor 500 ezer euróra taksált középpályásért, akinek a piaci ára a világbajnokságot megelőzően 4 millió euró volt a német transfermartk szerint. A játékos elévülhetetlen szerepet vállalt abban, hogy az FTC ilyen jól szerepelt az ősz folyamán és a megtartása nem lesz egyszerű, de valószínüleg nem is lehet cél a zöld-fehérek számára. Szerződése 2023 nyarán lejár, így a télen lehet pénzért értékesíteni.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt