Kihasználta lépéselőnyét a portugál válogatott, Cristiano Ronaldo pedig 5 különböző vb-n rúgott góljával írta be magát a történelembe!
(Photo by Pawel Andrachiewicz/PressFocus/MB Media/Getty Images)
Uruguay és Dél-Korea döntetlenjét követően Portugália a csoport leggyengébb résztvevője ellen harcolhatta ki a lépéselőnyt, azonban a mérkőzés mint kiderült, közel sem volt olyan könnyű, mint arra sokan az előzetesek alapján számítottak rá.
Az első félidő folyamán a portugál támadósort teljes mértékben lefoglalta a dupla fallal védekező ghánai együttes, amely a kontrákra rendezkedett be, így 1-2 helyzeten kívül egy viszonylag unalmas 45 percet zártak a felek, hogy az igazi őrület a második etapban vegye kezdetét.
Az ötgólos futamot Cristiano Ronaldo nyitotta, aki egy tizenegyes kiharcolását és értékesítését követően vált a vb-történelem első olyan játékosává, aki 5 tornán is betalált országa színeiben, majd jött a meglepetés, és az épp megnyugvó portugáloknak, Ayew köszönt be egy védelmi megingást követően.
A hajrában Joao Félix és a frissen beálló támadó, Rafael Leao szerzett kétgólos előnyt, amelyet Bukari tudott ismét egyre lefaragni a 89. percben, hogy az utolsó pillanatokban egy őrületes Costa hibát követően a portugál védők az üres kapu elől mentsenek, így megőrizve a 3 pontját Portugáliának.
A portugálok így 3 ponttal a zsebükben várják az Uruguay elleni találkozót a H-csoport második mérkőzésén.
Portugália – Ghána 3-2 (0-0)
Helyszín: Stadium 974 (Doha) Vezette: Elfath I. (USA)
Gólszerzők: Cristiano Ronaldo (65.) J. Felix (78.) R. Leao (80.) ill. Ayew (73.) Bukari (89.)
Sárga lap: Pereira (90+1.) Fernandes (90+9.) ill. Kudus (45+1.) Ayew (49.) Seidu (57.) Williams (90+1.)
Kiállítás: – ill. –
Portugália: Costa; Cancelo, Danilo, Dias, Guerreiro; Neves, Otavio; Silva, Fernandes, Felix; Cristiano Ronaldo.
Ghána: Zigi; Amartey, Seidu, Djiku, Salisu, Rahman; Abdul Samed, Partey, Kudus; Williams, A. Ayew.
A játéknap eredményei:
Svájc – Kamerun 1-0
Uruguay – Dél-Korea 0-0
Portugália – Ghána 3-1
Brazília – Szerbia 20:00 – M4
A H-csoport aktuális állása:
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt