Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A RB Salzburg támadója a Leeds United csapatába igazolhat – sajtóhír

A Fehérek tovább mélyítenék keretüket csatárposzton, hiába igazoltak két játékost is a nyáron a Barcelonához távozó Raphinha helyett…

(Photo by Matija Habljak/Pixsell/MB Media/Getty Images)

A Leeds United a RB Salzburg fiatal gólgyárosát, Noah Okafort szemelte ki, akit már a januári átigazolási időszakban szerződtetnének a Sky Sports értesülései szerint.

A Pávák a Barcelonához távozó Raphinha után ugyan leigazolták Luis Sinisterrát a Feyenordtól, és a nagy olasz tehetséget, Wilfried Gnontót is, azonban újabb támadót szeretnének, hogy Jesse March számára még több legyen az alternatíva, mert vannak akikkel nem teljesen elégedett az amerikai mester, így akár túladhat egyik csatárán is a csapat.

Okafor 2020-ban igazolt a Salzburghoz a Basel együttesétől 11 millió euróért cserébe. Azóta minden versenysorozatot figyelembe véve 100 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 34 gólt és 20 gólpasszt jegyzett a fiatal csatár.

A 22 éves labdarúgó jelenleg a világbajnokságon szerepel, ugyanis Murat Yakin számít rá a svájci válogatottban, és egyelőre minden esélyük megvan a csoportkörből való továbbjutásra.